Inter: Eriksen a következő héten visszatér Milánóba – sajtóhír

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.11. 13:48
null
Christian Eriksen fontos orvosi vizsgálatokon esik majd át Milánóban (Fotó: AFP)
A Tuttosport információi szerint a Dánia–Finnország Európa-bajnoki csoportmérkőzésen összeeső, majd beültethető defibrillátort kapó Christian Eriksen a következő héten visszatérhet Milánóba, hogy átessen azokon az orvosi vizsgálatokon, amelyek dönteni fognak a jövőjéről.

 

A jelenlegi olaszországi törvények szerint a dán középpályás nagy valószínűséggel nem folytathatja pályafutását Itáliában, hiszen az olaszok minden olyan sportolót eltiltanak profi karrierjüktől, akiknél szívrendellenességet tapasztalnak. A futballista ennek ellenére a következő héten ismét találkozni fog a csapattársaival, valamint az Inter új edzőjével, Simone Inzaghival, ezután pedig orvosi vizsgálatokon esik át, amelyek döntenek majd a jövőjéről.

„Már beszéltem Eriksennel még az Európa-bajnokság előtt, számítottam rá az új idényben. A történtek miatt azonban nagyon jó döntést hozott az Inter, hogy szerződtette Calhanoglut, hiszen így bőven lesz ideje visszatérni Eriksennek, akit tárt karokkal várunk vissza a pályára" – nyilatkozta Simone Inzaghi. A szurkolók ugyanekkor „Mi vagyunk Christian Eriksen" rigmussal tisztelegtek a klub középpályása előtt, jelezve, hogy minél hamarabb várják vissza az együtteshez.

Az Európa-bajnokság döntőjét vasárnap este 21 órás kezdettel rendezik meg a londoni Wembley Stadionban, ahol Olaszország csap össze Angliával. A találkozóra Christian Eriksent és az életét megmentő orvosi stábot is meghívta az Európai Labdarúgó-szövetség.

 


 

Legfrissebb hírek

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56
Ezek is érdekelhetik