Serie A: C. Ronaldo fejesei két vállra fektették a Crotonét

2021.02.22. 22:42
null
C. Ronaldo kétszer is betalált fejjel az első játékrészben (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 23. fordulójának záró mérkőzésén a Juventus Cristiano Ronaldo vezérletével hazai pályán nyert a Crotone ellen.

Jól kezdte a mérkőzést a Juventus, amely több lehetőséget is kidolgozott. A 28. percben Cristiano Ronaldo előtt adódott egy hatalmas ziccer, ám a portugál klasszis a Crotone kapusának közbeavatkozása miatt már nem tudta a labdát a kapuba pofozni.

Ez azonban nem vette el a 36 éves támadó kedvét, aki a 38. percben vezetést szerzett csapatának (1–0).

Ronaldo a 46. percben megduplázta a torinói együttes előnyét, a portugál klasszis ezúttal is fejjel volt eredményes (2–0).

A fordulás után sem változott a játék képe, a Juventus irányította a mérkőzést. A 66. percben egy szögletet követően Weston McKennie is meglőtte a maga gólját, végképp eldöntve a meccset (3–0).


Több gól már nem esett, összességében pedig nagyon magabiztos győzelmet aratott ma a Juventus, amely egy mérkőzéssel kevesebb játszva fellépett a tabella harmadik helyére.

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
Juventus–Crotone 3–0 (C. Ronaldo 38., 45+1., McKennie 66.)
Vasárnap játszották
Benevento–Roma 0–0

Parma–Udinese 2–2
(Cornelius 3., Kucka 32. – 11-esből, ill. Okaka 64., Nuytinck 80.)

Milan–Internazionale 0–3 (Lautaro Martínez 5., 57., R. Lukaku 65.)
Atalanta–Napoli 4–2 (D. Zapata 52., Gosens 64., Muriel 71., C. Romero 79., ill. Zielinski 58., Gosens 76. – öngól)
Szombaton játszották
Lazio–Sampdoria 1–0
(Luis Alberto 24.)
Genoa–Hellas Verona 2–2 (Shomurodov 48., Badelj 90+4., ill. Ilics 17., Faraoni 61.)
Sassuolo–Bologna 1–1 (Caputo 52., ill. R. Soriano 17.)
Pénteken játszották
Fiorentina–Spezia 3–0 (Vlahovics 51., Castrovilli 65., Eysseric 83.)
Cagliari–Torino 0–1 (Bremer 77.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 23 16 5 2 57–24 +33 53
2. Milan 23 15 4 4 45–28 +17 49
3. Juventus 22 13 6 3 44–19 +25 45
4. Roma 23 13 5 5 47–35 +12 44
5. Atalanta 23 12 7 4 53–31 +22 43
6. Lazio 23 13 4 6 38–30 +8 43
7. Napoli 22 13 1 8 47–25 +22 40
8. Sassuolo 23 9 8 6 37–34 +3 35
9. Verona 23 9 7 7 30–26 +4 34
10. Sampdoria 23 9 3 11 33–34 –1 30
11. Genoa 23 6 8 9 26–33 –7 26
12. Bologna 23 6 7 10 30–37 –7 25
13. Udinese 23 6 7 10 25–33 –8 25
14. Fiorentina 23 6 7 10 25–35 –10 25
15. Benevento 23 6 7 10 25–42 –17 25
16. Spezia 23 6 6 11 30–41 –11 24
17. Torino 23 3 11 9 33–41 –8 20
18. Cagliari 23 3 6 14 24–41 –17 15
19. Parma 23 2 8 13 17–45 –28 14
20. Crotone 23 3 3 17 23–55 –32 12
Legfrissebb hírek

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
8 órája

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
13 órája

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
18 órája

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 16:08

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
2026.11.05. 17:02

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
2026.11.05. 13:59