Serie A: őrült meccsen, edzője nélkül verte a Napolit az Atalanta

Vágólapra másolva!
2021.02.21. 19:58
null
Robin Gosens (balra) mindkét kaput bevette (Fotó: AFP)
Meglehetősen szokatlan forgatókönyv szerint alakult az olasz élvonalbeli bajnokság 23. fordulójában vasárnap kora este rendezett Atalanta–Napoli találkozó: a gól nélküli első félidőben kis túlzással csak a hazaiak edzőjének kiállítása borzolta a kedélyeket, aztán a másodikban kiszakadt a gólzsák, átlagban bő hét percenként estek a találatok, végül az Atalanta 4–2-re győzött.

A két egyaránt a BL-indulásra áhítozó csapat közül az Atalanta várhatta kedvezőbb előjelekkel a találkozót, már ha csak abból indulunk ki, hogy a Napolinál nyolcan ilyen-olyan okok – jobbára sérülés – miatt nemléphettek pályára, ráadásul a maródiakhoz a meccs előtt csatlakozott Insigne is hátfájás miatt.

Az első félidőben bő negyedóra játék után tizenegyest reklamált az Atalanta, miután Pessina eltűnt a tizenhatoson belül Mário Rui mellett, ám Di Bello játékvezető nem látott okot a közbeavatkozásra. Nem értett ebben vele egyet a hazaiak trénere, Gian Piero Gasperini, aki addig reklamált és mondta a magáét, hogy közel tíz perccel a történtek után Di Bello sporttárs kiállította.

A gól nélküli első játékrész után a másodikban alaposan belerántottak a csapatok: előbb Muriel beadása után Duván Zapata fejese került a Napoli kapujába, majd Piotr Zielinski egyenlített szép kapáslövéssel néhány perccel később.

A 64. percben aztán Zapata kiosztott egy gólpasszt, Robin Gosens becsúszva juttatta újból vezetéshez az Atalantát, majd aztán Luis Muriel csípett el egy labdát a nápolyi térfél közepén, majd két csel után a rövid felsőbe bombázva lőtte a harmadik hazai találatot. Újabb négy perc múlva ismét csak egy volt a különbség a felek között: Politano beadása után Gosensről a saját kapujába pattant a labda. A 4–2-es végeredményt Cristian Romero állította be a 79. percben.

A találkozó krónikájához tartozik, hogy az utolsó percekben Osimhen rosszul esett egy fejes után, csúnyán bevágta a fejét, s eszméletlenül a földön maradt: hordággyal vitték le a pályáról, s kórházba szállították további vizsgálatokra.

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
Atalanta–Napoli 4–2
(D. Zapata 52., Gosens 64., Muriel 71., C. Romero 79., ill. Zielinski 58., Gosens 76. – öngól)

KORÁBBAN
Parma–Udinese 2–2 (Cornelius 3., Kucka 32. – 11-esből, ill. Okaka 64., Nuytinck 80.)
Milan–Internazionale 0–3 (Lautaro Martínez 5., 57., Lukaku 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 23 16 5 2 57–24 +33 53
2. Milan 23 15 4 4 45–28 +17 49
3. Atalanta 23 12 7 4 53–31 +22 43
4. Roma 22 13 4 5 47–35 +12 43
5. Lazio 23 13 4 6 38–30 +8 43
6. Juventus 21 12 6 3 41–19 +22 42
7. Napoli 22 13 1 8 47–25 +22 40
8. Sassuolo 23 9 8 6 37–34 +3 35
9. Hellas Verona 23 9 7 7 30–26 +4 34
10. Sampdoria 23 9 3 11 33–34 –1 30
11. Genoa 23 6 8 9 26–33 –7 26
12. Bologna 23 6 7 10 30–37 –7 25
13. Udinese 23 6 7 10 25–33 –8 25
14. Fiorentina 23 6 7 10 25–35 –10 25
15. Spezia 23 6 6 11 30–41 –11 24
16. Benevento 22 6 6 10 25–42 –17 24
17. Torino 23 3 11 9 33–41 –8 20
18. Cagliari 23 3 6 14 24–41 –17 15
19. Parma 23 2 8 13 17–45 –28 14
20. Crotone 22 3 3 16 23–52 –29 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik