Olaszország: Immobile nem játszhatott volna? – vizsgálat indult a Lazio ellen

Vágólapra másolva!
2020.11.03. 17:57
null
Szabad volt pályára lépnie Immobilének? (Fotó: AFP)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) vizsgálatot indított a Serie A-ban szereplő Lazio ellen. A szervezet keddi közleménye szerint a procedúra a múlt héten indult, azóta kétszer is ellenőrizték a klub edzőközpontját, továbbá beszélgettek Claudio Lotito elnökkel és Ivo Pulcini csapatorvossal.

A vizsgálódás okai között jelölik meg, hogy az európai Aranycipő legutóbbi nyertese, Ciro Immobile a korábbi jelentések szerint azon 12 játékos között volt, aki megfertőződött a koronavírussal, így nem léphetett pályára a múlt heti, FC Bruges elleni belgiumi Bajnokok Ligája találkozón.

A klub ezt követően múlt vasárnap – alig néhány órával a Torino elleni bajnoki előtt – azt jelentette, minden teszteredmény negatív lett, így a többi között csereként Immobile is pályára lépett és gólt szerzett a 4–3-ra megnyert összecsapáson.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint ezek után a csatár nem volt ott a Lazio oroszországi küldöttségében, amely kedden elrepült a szerdai, Zenit elleni Bajnokok Ligája összecsapásra.

Legfrissebb hírek

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40

Patrick Vieira hosszabbított a Genoával – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik