Tottenham: alig tette ki a lábát, máris odaszúrt excsapatának Eriksen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.06. 09:24
null
Christian Eriksen már az Inter játékosa (Fotó: AFP)
A Tottenhamtől januárban az Interbe szerződő dán középpályás, Christian Eriksen egy interjúban szúrt oda korábbi csapatának.

 

Christian Eriksen a Sky Sportsnak nyilatkozott, és elmondta, nagyobb esélye van az Interrel trófeákat nyerni a jövőben, mint korábbi csapatával, a Tottenhammel lett volna.

„Nagy esélyem van arra, hogy trófeát nyerjek az Interrel, vagy nagyobb, mint ahol korábban játszottam. Azért vagyok itt, hogy valami újba kezdjek, és győzzek. Az utolsó alkalom, amikor valamit nyertem, hosszú évekkel ezelőtt volt, az Ajax játékosa voltam. Még mindig emlékszem arra az érzésre, és szeretném újra átélni itt is.”

Mint ismert, a dán irányító januárban váltott klubot: az Inter 20 millió euróért igazolta át a Tottenhamtől. A londoni klub legutóbb 2008-ban nyert trófeát, akkor az angol Ligakupát hódította el.

Legfrissebb hírek

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
8 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32
Ezek is érdekelhetik