Inter: már januárban ajánlatot tesznek a Barca játékosáért – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
2019.12.25. 16:07
null
Arturo Vidal neve hosszú hetek óta az Inter kívánságlistáján szerepel (Fotó: AFP)
Az olasz sportsajtó értesülése szerint a Serie A éllovasa, az Internazionale a januári átigazolási időszakban vételi ajánlatot tesz a Barcelonának a katalánoknál futballozó Arturo Vidalért.

 

Az olasz bajnokságban a Juventust jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőző milánói gárda vezetői, ha igaz, 12 millió euróért vinnék a spanyol bajnoki címvédő együttes 32 éves chilei középpályását. Egyes források úgy tudják, hogy az Inter nyártól szerződtetné Vidalt, aki addig – kölcsönszerződés keretében – fél évet még maradna a katalán csapatnál.

Megszerzését állítólag a vezetőedző, Antonio Conte szorgalmazza a leginkább. Conte és Vidal korábban már dolgozott együtt, méghozzá sikerrel, igaz, nem az Internél, hanem a Juventusnál, 2011 és 2014 között, amikor is bajnoki címeket és szuperkupa-elsőségeket is ünnepelhettek.

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
20 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00