Serie A: Icardi megvédte Lukakut a kritikákkal szemben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.16. 21:06
null
A belga támadó rögvest két góllal nyitott Milánóban, azóta viszont hat meccsen csak egyszer talált be (Fotó: AFP)
Romelu Lukaku még csak nyolc meccsen lépett pályára új klubja, az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában (Serie A) szereplő Internazionale szerelésében, de sokan már most éles kritikákat fogalmaznak meg a sztárcsatár teljesítményével kapcsolatban. A klubtól nemrég kölcsönbe távozó Mauro Icardi azonban a védelmére kelt.

 

Lukaku augusztusban 80 millió euró ellenében szerződött a Manchester Unitedtől az Interbe, az első két olasz bajnokiján pedig rögtön két gólt szerzett, így sokan fellelkesedtek a támadó teljesítményével kapcsolatban. Az azóta lement hat mérkőzésen viszont csupán egyszer talált be a kapuba a belga támadó, ami okot adott rá, hogy többen is éles kritikákat fogalmazzanak meg vele szemben.

Lukaku éppen az Inter legutóbbi sztárcsatárától kapott „védelmet”. A nyáron – egyelőre csak kölcsönbe – a Paris Saint-Germainhez távozó Mauro Icardi a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában beszélt belga poszttársáról.

„Számomra úgy tűnik, mintha nehézségei lennének. Úgy gondolom, hogy remekül kezdte a szezont, azonnal szerzett néhány gólt az érkezése után. Valljuk be, senki számára sem könnyű a Serie A-ban futballozni. Az olasz élvonal a leginkább védekező bajnokság egész Európában. Talán kell neki még egy kis idő, hogy teljesen beilleszkedjen, de rengeteg gól lőtt már karrierje során, és ez ezúttal sem lesz másképp” – mondta az argentin támadó.

Icardi egyre jobb formában van a francia címvédő színeiben, a legutóbbi két mérkőzésén egyaránt betalált, egyelőre azonban nem szeretne azzal foglalkozni, hogy él-e majd vételi opciójával a PSG az évad végén.

„Jelenleg a Paris Saint-Germain játékosa vagyok, és a célom az, hogy a legjobbamat nyújtsam ebben a mezben. Az idény végén, május-június környékén meglátjuk, hogy mi történik. Egyelőre korai erről beszélni.”

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

Nem fért kétség az Inter győzelméhez, a kék-feketék újra vezetik a Serie A-t

Olasz labdarúgás
2026.01.04. 22:53

Összeveszett Inzaghival, az olasz tréner előző klubjánál köthet ki Joao Cancelo – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 11:52
Ezek is érdekelhetik