Roma: hosszabbítottak Dzekóval, újabb 3 évre marad – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.08.16. 22:40
null
Dzeko továbbra is „farkas” marad (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli AS Roma labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Edin Dzekóval.

 

Edin Dzeko új kontraktusa 2022 nyaráig szól, miután a bosnyák válogatott támadó további három évre aláírt a „farkasoknál”. A 33 esztendős csatár a klub hivatalos honlapján megszólalt a szerződéshosszabbítást követően.

„Csak az elmúlt hetekben realizáltam, mennyit is jelentek a klubnak. A vezetőséggel jó kapcsolatot ápolok, az edzővel élvezem a közös munkát, a társaimmal mindig jól érzem magam, és persze a szurkolókat is imádom – összességében azt mondhatom, hogy a Roma az otthonom”
– nyilatkozta Edin Dzeko.

„Minden adva van ahhoz, hogy kupákat nyerjünk, és nagyon örülök, hogy tovább maradhatok a csapatnál” – tette hozzá a 33 éves futballista.

Dzekót korábban szóba hozták az Interrel, azonban a milánóiak első számú célpontja Romelu Lukaku volt, akit sikerült is megszerezniük a Manchester Unitedtől.


Legfrissebb hírek

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
6 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
17 órája

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
23 órája

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58

Új szerződést írt alá a Man. City berobbanó akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.26. 19:21

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik