Serie A: CR újra betalált, továbbra is hibátlan a Juventus

Vágólapra másolva!
2018.10.06. 19:52
null
Cristiano Ronaldo betalált, a Juventus nyert (Fotó: AFP)
A Juventus 2–0-ra legyőzte az Udinesét az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában, ezzel továbbra is százszázalékos a Serie A 2018–2019-es idényében.

Annak ellenére, hogy a Juventus hamar nagy mezőnyfölényt alakított ki, az éllovasnak az első, kaput is eltaláló lövésére a 33. percig kellett várni, igaz, ekkor meg is szerezte a vezetést! Egy gyors kontra végén Rodrigo Bentancur fejelt a hazaiak kapujába.


Négy perccel később jött a második, ezúttal Cristiano Ronaldo ünnepelhetett! A portugál Mario Mandzukic passza után tíz méterről, ballal a kapu bal oldalába bombázott (0–2).

A Juventusnak a második félidőben is voltak lehetőségei, ám betalálni már nem tudott – Massimiliano Allegri együttese 2–0-ra diadalmaskodott, s a bajnokságban továbbra is százszázalékos (nyolc meccs, nyolc győzelem).

OLASZ SERIE A
8. FORDULÓ
Empoli–Roma 0–2
(N'Zonzi 36., Dzeko 85.)
Udinese–Juventus 0–2 (Bentancur 33., Cristiano Ronaldo 37.)
Cagliari–Bologna 2–0 (Joao Pedro 22., Pavoletti 69.)
Torino–Frosinone 32
(Rincón 20., Baselli 46., Berenguer 71., ill. Goldaniga 58., Ciano 64.)

VASÁRNAP
12.30:
Genoa–Parma (Tv: Digi Sport1)
15.00: Atalanta–Sampdoria
15.00: Lazio–Fiorentina (Tv: Digi Sport2)
15.00: Milan–Chievo (Tv: Digi Sport1)
18.00: Napoli–Sassuolo (Tv: Digi Sport1)
20.30: SPAL–Internazionale (Tv: Digi Sport2)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 8 8 18–5 +13 24
2. Napoli 7 5 2 13–10 +3 15
3. Roma 8 4 2 2 16–10 +6 14
4. Fiorentina 7 4 1 2 14–5 +9 13
5. Internazionale 7 4 1 2 10–5 +5 13
6. Sassuolo 7 4 1 2 15–12 +3 13
7. Lazio 7 4 3 10–9 +1 12
8. Genoa 6 4 2 11–11 0 12
9. Torino 8 3 3 2 9–9 0 12
10. Sampdoria 7 3 2 2 11–4 +7 11
11. Parma 7 3 1 3 7–8 –1 10
12. Milan 6 2 3 1 12–9 +3 9
13. Cagliari 8 2 3 3 6–9 –3 9
14. SPAL 7 3 4 5–8 –3 9
15. Udinese 8 2 2 4 8–10 –2 8
16. Bologna 8 2 1 5 4–10 –6 7
17. Atalanta 7 1 3 3 9–10 –1 6
18. Empoli 8 1 2 5 5–10 –5 5
19. Frosinone 8 1 7 3–21 –18 1
20. Chievo 7 2 5 5–16 –11 -1
Legfrissebb hírek

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában; a Torino pontot mentett Firenzében

Olasz labdarúgás
9 órája

Senkinek sem jó döntetlen – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
2026.02.06. 22:46

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03
Ezek is érdekelhetik