Roma: Nainggolan elárulta, a rivális Interhez igazol!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.22. 10:18
null
Radja Nainggolan az Internél folytatja a pályafutását (Fotó: AFP)
Radja Nainggolan, az AS Roma labdarúgócsapatának belga sztárja a rivális Internél folytatja a pályafutását – ezt maga a játékos árulta el.

 

Radja Nainggolan Milánóba való igazolásának híre sokakat meglepett – az Inter a hírek szerint 24 millió euró mellett Davide Santon, valamint a fiatal Nicolo Zaniolo játékjogát adja oda a belga középpályásért.

A 30 esztendős Nainggolan most elárulta, egyáltalán nem az ő döntése volt a klubváltás.

„Mindig a szívem csücske lesz a Roma, mint ahogy az együttes szurkolói is, de a csapat döntése volt ez, el akartak engem adni – idézi a játékost a Gazzetta dello Sport. – Elhagyom a Romát, miután csodálatos éveket töltöttem itt. Az Inter igazán akart engem, sokkal jobban, mint más alakulatok, amiért hálás vagyok. Luciano Spalletti személyében nagyszerű edzőm lesz, boldog vagyok, hogy ismét együtt dolgozhatok vele. A távozás nem az én ötletem volt, ezt a döntést a klub hozta meg, én pedig tiszteletben tartom.”

Nainggolan 2014 nyarán került a „farkasokhoz”, azóta összesen 203 tétmérkőzésen lépett pályára a gárda színeiben, ezeken 33-szor volt eredményes, emellett kiosztott 29 gólpasszt is.

Legfrissebb hírek

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
23 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 22:51

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57

Az újoncrangadón szerezte meg első győzelmét a Pisa

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 22:45

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18
Ezek is érdekelhetik