Serie A: kettős emberelőnyben gyűrte le a Chievót a Juventus

Vágólapra másolva!
2018.01.27. 22:39
null
Gonzalio Higuaín (zöldben) 706 perc után talált be ismét a Serie A-ban (Fotó: AFP)
A Juventus kettős emberelőnyben játszva 2–0-ra legyőzte a Chievót a Serie A 22. fordulójában.

Vádlisérülését követően a kezdőcsapatba még nem, de a kispadra már nevezte Gianluigi Buffont a Juventus, így a 40. életévét vasárnap betöltő legenda maga bukkanhatott rá azokra a rajzokra, amelyekkel a veronai gyerekek kedveskedtek neki.

A kapuban továbbra is Wojciech Szczesny állt, de az első félidőben egyetlen lövéssel sem volt dolga, a Juve ugyanis ebben a szezonban másodszor (az Inter elleni volt az első alkalom) egyszer sem engedte meg ellenfelének, hogy egyáltalán megcélozza a kaput. A legutóbbi hét meccsén csupán két pontot szerző Chievo nem is nyerni akart, hanem valahogy egy pontot szerezni.

Ez Samuel Bastien kétpercnyi ámokfutását követően még nehezebbé vált, a 35. percben lekönyökölte, majd a 37. percben lerántotta Kwadwo Asamoah-t, s jött is a két sárga lap.

A Juve sokáig nem tudta kihasználni az emberelőnyt, a 60. percben pedig kettős emberelőnybe került, miután Fabrizio Cacciatore előbb feldobta magát, majd amikor a bíró a színészkedése után ápolásra leküldte volna a pályáról, bemutatott neki.

Ezt követően a Juventus nyomása elviselhetetlenné vált, és a 67. percben Filippo Bernardeschi visszapasszolt labdáját Sami Khedira be is bombázta a hazai kapuba. A végén Gonzalo Higuaín fejelt egy gólt (706 perc után talált be ismét), így a kettős emberelőnyben játszó Juventus két góllal nyerte meg a meccset.

A GÓLOK

OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ
Chievo–Juventus 0–2 (Khedira 67., Higuaín 88.)

KORÁBBAN
Sassuolo–Atalanta 0–3
(Masiello 30., Cristante 83., Freuler 86.)

VASÁRNAP
12.30:
SPAL–Internazionale (Tv: Digi Sport1)
15.00: Torino–Benevento
15.00: Napoli–Bologna (Tv: Digi Sport1)
15.00: Crotone–Cagliari
15.00: Fiorentina–Hellas Verona (Tv: Digi Sport2)
15.00: Genoa–Udinese
18.00: Milan–Lazio (Tv: Digi Sport1)
20.45: Roma–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
4 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
7 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
9 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 22:48

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12
Ezek is érdekelhetik