Serie A: Dybala három pazar gólt lőtt a 100. meccsén – videó

Vágólapra másolva!
2017.09.17. 14:22
null
Paulo Dybala szebbnél szebb góljaival verte meg a Juventus a Sassuolót (Fotó: AFP)
A címvédő Juventus a triplázó Paulo Dybala vezérletével 3–1-es győzelmet aratott a Sassuolo vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) negyedik fordulójában.

A Juventus kezdőcsapatába a barcelonai Bajnokok Ligája-mérkőzést kihagyó játékosok közül visszatért Giorgio Chiellini, Juan Cuadrado és Mario Mandzukic, a Camp Nouban megsérülő Mattia De Sciglióra azonban nem számíthatott Massimiliano Allegri vezetőedző. Paulo Dybala minden sorozatot figyelembe véve a századik tétmeccsét játszotta a Juve színeiben, amit sikerült emlékezetessé tennie – nem is akármilyen gólokkal.

Az argentin klasszis a 16. percben juttatta vezetéshez csapatát, amikor Mandzukic előkészítése után 20 méterről parádésan csavart a kapu bal oldalába (0–1). A Domenico Berardit nélkülöző Sassuolo a 33. percben Matteo Politano révén nagy egyenlítési lehetőséget puskázott el, avagy Gianluigi Buffon jól zárta a szöget.

A második félidő elején Dybala hasonló mozdulattal talált be, mint Ronaldinho annak idején a Chelsea otthonában, ezzel a Juve már 2–0-ra vezetett, ám két perccel később egy védelmi megingást követően Politano szépített (1–2). A 63. percben aztán kialakult a végeredmény, Dybala szabadrúgásánál nem volt esélye Andrea Consigli kapusnak (1–3).

Az argentin csillag az első négy forduló mindegyikében betalált, összességében nyolc gólnál jár, ezzel vezeti a Serie A góllövőlistáját. Az öt európai topligát tekintve legutóbb Wayne Rooney kezdett hasonlóan eredményesen egy idényt, a Manchester United korábbi támadója a 2011–2012-es szezonban négy kör után ugyancsak nyolc gólt jegyzett.

DYBALA ÍGY ÜNNEPELT CSAPATTÁRSAIVAL AZ ÖLTÖZŐBEN


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ
Sassuolo–Juventus 1–3 (Politano 51., ill. Dybala 16., 49., 63.)

KÉSŐBB
15.00: Milan–Udinese (Tv: Digi Sport1)
15.00: Napoli–Benevento (Tv: Digi Sport3)
15.00: SPAL–Cagliari
15.00: Torino–Sampdoria
18.00: Chievo–Atalanta (Tv: Digi Sport1)
20.45: Genoa–Lazio (Tv: Digi Sport3)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 4 4 13–3 +10 12
2. Internazionale 4 4 10–1 +9 12
3. Napoli 3 3 9–2 +7 9
4. Lazio 3 2 1 6–2 +4 7
5. Torino 3 2 1 5–1 +4 7
6. Fiorentina 4 2 2 8–6 +2 6
7. Roma 3 2 1 5–3 +2 6
8. Sampdoria 2 2 4–2 +2 6
9. Milan 3 2 1 6–5 +1 6
10. SPAL 3 1 1 1 3–4 –1 4
11. Bologna 4 1 1 2 3–6 –3 4
12. Udinese 3 1 2 4–5 –1 3
13. Atalanta 3 1 2 3–5 –2 3
14. Chievo 3 1 2 3–6 –3 3
15. Cagliari 3 1 2 2–5 –3 3
16. Genoa 3 1 2 2–5 –3 1
17. Sassuolo 4 1 3 2–8 –6 1
18. Crotone 4 1 3 0–6 –6 1
19. Verona 4 1 3 1–11 –10 1
20. Benevento 3 3 1–4 –3 0
Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
3 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
8 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik