Bologna: Olyan tervük van, amelyhez hozzátehetem a részem – Nagy Ádám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.19. 18:50
null
Pazar fogadtatásban volt része Nagy Ádámnak (Fotó: Twitter/Bologna)
Nagy Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott középpályása a Fradi Tv-nek adott hosszabb interjújában többek között elköszönt korábbi klubjától, a Ferencvárostól, valamint elmondta, miért választotta az olasz élvonalbeli Bolognát.

 

„Vegyes érzések kavarognak bennem, hiszen az Eb után jó volt újra belépni a Fradi öltözőjébe: itt már mindenkit ismerek, a csapat pedig újra nagy célokért küzdhet – mondta Nagy Ádám a Fradi Tv-ben. – Ennek ellenére ott volt a fejemben, hogy ennek nagy valószínűséggel nem leszek a részese.”

„Jóformán az utcáról sétáltam be, majd itt kaptam először bizonyítási lehetőséget. Amikor letértem a rossz irányba, ott volt Böde Dani, aki adott nekem egy taslit, de itt megemlíthetjük Lipcsei Gabit és Petit, illetve Máté Csabáékat is, akikre mindig számíthattam” – mondta Nagy a ferencvárosi kezdetekről.

A korábban már sokak által feltett kérdésre, azaz, hogy miért választotta az olasz első osztályú Bolognát, a 21 éves középpályás így felelt:

„Az elsődleges szempont az volt, hogy játékehetőséget kapjak. Ezt természetesen nem lehet garantálni, de a vezetőedzővel, a másodedzővel és a sportigazgatóval folytatott beszélgetéseim után olyan pozitív visszajelzéseket kaptam, hogy van egy elképzelésük, egy tervük, amelyhez már a kezdetektől fogva hozzá tudom tenni a saját részemet.”

A középpályás végül a Ferencváros szurkolóitól is elbúcsúzott:

„Szeretném megköszönni az elmúlt másfél évben kapott rengeteg biztatást és szurkolást, amivel engem és a Ferencvárost támogattátok. Remélem, a Ferencváros legalább olyan jó szezont fut majd, mint az előző évben, kiegészülve egy szép Bajnokok Ligája-szerepléssel.

A teljes interjút ide kattintva tekintheti meg.

 

Legfrissebb hírek

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
5 órája

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
7 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
9 órája

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
17 órája

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Spéci szurkolói sál, a legpontosabb szabadrúgás – a Ferencváros bicskei kupatovábbjutásának legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 17:50

Női kézilabda NB I: hazatérhet az FTC átlövője – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.28. 16:53