Juventus: Nincs előnyünk a Barcelonával szemben - Allegri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.16. 10:18
Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a spanyol bajnokság gyakorlatilag eldőlt, így a Barcelona ugyanúgy pihentetheti játékosait, mint ő.

A Juventus már bajnok, így kímélheti kulcsjátékosait a hátralévő mérkőzéseken, azonban Allegri szerint ez nem előny, mert a Barcelona is majdnem hasonló cipőben jár.

„A spanyol bajnokság gyakorlatilag eldőlt. Nem tudom elképzelni, hogy a Barcelona elveszítse mind a két hátralévő mérkőzését" – mondta Allegri.

A vezetőedző dicsérte Gianluigi Buffont a Real Madrid elleni BL-elődöntőn nyújtott teljesítménye kapcsán, és cáfolta a Paulo Dybalával kapcsolatos híreket, miszerint a Palermo csatárával megszületett a megegyezés és jövőre a „zebrákat" fogja erősíteni. A Juve sokkal inkább Álvaro Moratát szeretné megtartani.

„Ismét bebizonyította Buffon, hogy egy igazi bajnok. Húsz éve teljesít már klasszis szinten, elképesztő. Szeretné, hogy a következő világbajnokságon is részt vehessen, ez lenne a hatodik számára. Nagyon szurkolok, hogy összejöjjön neki."

„Nincs semmiféle megegyezés Dybalával. Nem is foglalkozok most az átigazolásokkal, fontos mérkőzések várnak ránk. Egyedül Morata jövőjéről volt szó, szeretnénk, ha eltörölhetnénk a szerződésében szereplő visszavásárlási záradékot. Ő is szeretne maradni és mi sem akarjuk, hogy a Real Madrid éljen a lehetőséggel és visszavegye."

A Juventus az Internazionale otthonába látogat szombaton a Serie A 36. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
17 órája

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
21 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 22:45

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 16:55

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 09:36

Idegenben szerzett három pontot a Torino és a Bologna

Olasz labdarúgás
2026.04.05. 20:19

Két piros lap, egy gól – nyert a Fiorentina Veronában

Olasz labdarúgás
2026.04.04. 22:10

La Liga: nyomott áron szerezheti meg Édersont az Atlético – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.02. 17:05
Ezek is érdekelhetik