Lazio: Klose meggondolta magát, jövőre is maradna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.13. 10:47
Úgy tűnik, sikeresek voltak a tárgyalások Miroslav Klose és a Lazio vezetősége között, a világbajnoki gólrekorder ugyanis két héttel az elvágyódásról tett nyilatkozata után azt mondta, még egy szezont lehúzna a római csapatnál.

„Büszke vagyok rá, hogy a Lazio játékosa lehetek, boldog vagyok Rómában, még egy szezont szívesen vállalok – mondta a nemrég még a német Bildnek panaszkodó Klose az olasz La Gazzetta dello Sportnak. – Ha körülnézek az európai futballban, nem találok másik klubot, amely olyan jó lenne számomra, mint a Lazio.” nemrég még a német Bildnek panaszkodó Klose az olasz La Gazzetta dello Sportnak. – Ha körülnézek az európai futballban, nem találok másik klubot, amely olyan jó lenne számomra, mint a Lazio.”

Igli Tare, a Lazio sportigazgatója is sikeresnek találta az egyeztetéseket.

„Klose nem hagy el minket” – mondta az elöljáró, aki megerősítette, Klose szezon végén lejáró szerződésében opció van a hosszabbításra.

Legfrissebb hírek

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40

Patrick Vieira hosszabbított a Genoával – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik