Serie A: Di Natalénak 22 másodperc kellett a 199. gólhoz

Vágólapra másolva!
2014.11.02. 16:57
Antonio Di Natale megszerezte 199. gólját az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában, ám csapata, az Udinese hazai pályán kikapott a Genoától. Nyert a másik genovai alakulat, a Sampdoria is, amely otthon verte meg a Fiorentinát.

Udinében Antonio Di Natalénak mindössze 22 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze a Serie A mostani idényének leggyorsabb gólját, egyben önmaga 199. találatát az olasz élvonalban. Hiába a parádés kezdés, az Udinese nem szerzett pontot. A Genoa még az első félidőben fordított, és bár a hazaiak ekkor még egalizálni tudtak, Alessandro Matri és Juraj Kucka második játékrészben szerzett góljára már nem érkezett válasz a fekete-fehérektől.Udinese nem szerzett pontot. A Genoa még az első félidőben fordított, és bár a hazaiak ekkor még egalizálni tudtak, Alessandro Matri és Juraj Kucka második játékrészben szerzett góljára már nem érkezett válasz a fekete-fehérektől.

Di Natale 199. bajnoki gólja

A Sampdoria Angelo Palombo tizenegyesével szerzett vezetést a Fiorentina ellen, és a vendégek szintén büntetőből egyenlíthettek volna, de a két argentin, Sergio Romero és Gonzalo Rodríguez párharcát a kapus nyerte. Az első félidő hajrájában a genovai csapat megduplázta előnyét, ám Sztefan Szavics gyorsan szépített. A montenegrói védő harmadszor volt eredményes a Serie A-ban, és mindháromszor a Samp ellen.

A második félidőben nagy mezőnyfölényben játszott a Fiorentina, gólt azonban a hazaiak szereztek: Éder a 78. percben három vendégjátékos gyűrűjéből kirobbanva biztosította be a Sampdoria győzelmét.

A Chievo–Sassuolo és a Torino–Atalanta mérkőzés nem növelte a liga átlaggólszámát.

SERIE A, 10. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Chievo–Sassuolo 0–0
Sampdoria–Fiorentina 3–1 (Palombo 27. – 11-esből, Rizzo 43., Éder 78., ill. Szavics 45.)
Torino–Atalanta 0–0
Udinese–Genoa 2–4 (Di Natale 1., Widmer 41., ill. Marchese 22., Falque 25., Matri 54., Kucka 87.)
KÉSŐBB
20:45:Milan–Palermo(tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 10 8 1 1 18–4 +14 25
2. Roma 10 7 1 2 16–6 +10 22
3. Sampdoria 10 5 4 1 12–6 +6 19
4. Napoli 10 5 3 2 19–12 +7 18
5. Genoa 10 5 3 2 14–10 +4 18
6. Lazio 9 5 1 3 16–9 +7 16
7. Milan 9 4 4 1 17–11 +6 16
8. Udinese 10 5 1 4 13–13 0 16
9. Internazionale 10 4 3 3 15–12 +3 15
10. Fiorentina 10 3 4 3 9–8 +1 13
11. Torino 10 3 3 4 7–9 –2 12
12. Verona 9 3 3 3 10–15 –5 12
13. Sassuolo 10 2 5 3 10–15 –5 11
14. Cagliari 9 2 3 4 14–12 +2 9
15. Atalanta 10 2 3 5 4–11 –7 9
16. Palermo 9 2 3 4 9–17 –8 9
17. Empoli 10 1 4 5 10–18 –8 7
18. Parma 10 2 8 14–21 –7 6
19. Cesena 9 1 3 5 6–15 –9 6
20. Chievo 10 1 2 7 6–15 –9 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik