Felkészülés: Manchester United-Milan meccs a láthatáron

Vágólapra másolva!
2014.10.31. 15:53
Olasz lapértesülések szerint az AC Milan tárgyalásokat folytat a Manchester Uniteddel, hogy a két csapat 2015-ben felkészülési mérkőzést játsszon egymással.

Mint ismert, mindkét csapat lemaradt a nemzetközi kupaindulást érő helyekről, és a piros-feketék igazgatója, Umberto Gandini megerősítette, hogy tervben van egy hétközi összecsapás a felek között.

„Már hetek óta beszélünk erről, és elkötelezett szándékunk, hogy tegyünk az ügy érdekében valamit” – mondta a két csapat felkészülési mérkőzésével kapcsolatban Gandini.

Az előzetes hírek szerint a találkozót a Közel-Keleten rendeznék meg, és a január 28-ai, szerdai időpont mindkét fél számára jónak tűnik, mivel egyiknek sincs kupakötelezettsége.

Legfrissebb hírek

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
17 órája

A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

Kosárlabda
18 órája

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
2025.11.13. 20:07

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
2025.11.11. 18:42

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.11.11. 16:24

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13

Rekordot döntött a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.30. 10:27
Ezek is érdekelhetik