Serie A: az Inter ikszelt a Palermóval, győzött a Verona

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.21. 22:42
null
Az Inter csak az egyenlítésnek örülhetett, győzelemnek nem (Fotó: corrieredellosport.it)
Az Inter 1–1-es döntetlent játszott a Palermóval idegenben az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában.

A Palermo már a harmadik percben megszerezte a vezetést az Inter ellen, miután Nemanja Vidics összehozott egy gólt az ellenfélnek. A szerb védő addig terelgette a labdát, amíg elveszítette a saját tizenhatosán belül, Franco Vázqueznek pedig nem is kellett több, lecsapott a labdára, és közelről a kapuba lőtt.

A szünet előtt egyenlítettek a fekete-kékek Mateo Kovacic szép lövésével, aki a tizenhatos vonala előtt jutott labdához középen, és szépen helyezett a kapu bal oldalába laposan.

A folytatásban Vidics és Mauro Icardi is betalált a Palermo kapujába, de mindkét esetben lest ítélt a bíró a hazaiak javára, majd a 71. percben Vázquez második gólját is megszerezhette volna, de a felső lécet találta el közelről.

A 94. percben Pablo Osvaldo kis híján megszerezte a győzelmet a vendégeknek, de Stefano Sorrentino hatalmasat védett.

A Verona Artur Ionita nagyszerű bombájával győzött a Torino ellen idegenben.

OLASZORSZÁG, SERIE A
3. FORDULÓ

Palermo–Internazionale 1–1 (Vázquez 3., ill. Kovacic 42.)
Torino–Verona 0–1 (Ionita 66.)
KORÁBBAN
Atalanta–Fiorentina 0–1 (Kurtic 58.)
Udinese–Napoli 1–0 (Danilo 71.)
Chievo–Parma 2–3 (Izco 4., Paloschi 82., ill. Cassano 65., 77., Coda 75.)
Genoa–Lazio 1–0 (Pinilla 87.)
Roma–Cagliari 2–0 (Destro 10., Florenzi 13.)
Sassuolo–Sampdoria 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Roma 3 3 – – 5–0 +5 9
2. Juventus 3 3 – – 4–0 +4 9
3. Verona 3 2 1 – 3–1 +2 7
4. Milan 3 2 – 1 8–6 +2 6
5. Udinese 3 2 – 1 3–2 +1 6
6. Internazionale 3 1 2 – 8–1 +7 5
7. Sampdoria 3 1 2 – 3–1 +2 5
8. Genoa 3 1 1 1 2–2 0 4
8. Atalanta 3 1 1 1 2–2 0 4
10. Fiorentina 3 1 1 1 1–2 –1 4
11. Cesena 3 1 1 1 3–5 –2 4
12. Lazio 3 1 – 2 4–4 0 3
13. Parma 3 1 – 2 7–8 –1 3
14. Chievo 3 1 – 2 3–4 –1 3
15. Napoli 3 1 – 2 2–3 –1 3
16. Palermo 3 – 2 1 3–4 –1 2
17. Sassuolo 3 – 2 1 1–8 –7 2
18. Empoli 3 – 1 2 2–5 –3 1
18. Cagliari 3 – 1 2 2–5 –3 1
20. Torino 3 – 1 2 0–3 –3 1

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

Olasz Kupa: idegenben ejtette ki a Cagliarit a másodosztályú Verona

Olasz labdarúgás
2026.09.03. 23:00

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50