Fogadási csalás: 600 ezer euróért vehették meg a magyarok a Lecce-Laziót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.06. 11:28
Carlo Gervasoni vallomásának köszönhetően újabb részletek láttak napvilágot a 2011-es olasz fogadási botrányban (calcioscommesse) érintett egyik mérkőzés, a Lecce–Lazio találkozó (2–4) hátteréről, és ebben a beszámolók szerint meghatározó a magyar szál.

A részletekről az egyik legolvasottabb olasz közéleti-politikai napilap, a la Repubblica két újságírója tudósított a hétfői számban. A cikk leszögezi, hogy a vallomások révén még mindig újabb és újabb részletek látnak napvilágot. A cremonai ügyészség egyik fő forrása Carlo Gervasoni, aki összesen hétéves eltiltás kapott már korábban, és emiatt be is fejezte profi pályafutását.

A la Repubblica újságíróinak beszámolója szerint Gervasoni az elmúlt napokban a Stefano Mauri eltiltása miatt fókuszba kerülő, 2011 májusában játszott Lecce–Lazio (2–4) összecsapásról azt állította, hogy annak hátterében a fogadási csalásokkal foglalkozó bűnszervezet magyar tagjai állnak. la Repubblica két újságírója tudósított a hétfői számban. A cikk leszögezi, hogy a vallomások révén még mindig újabb és újabb részletek látnak napvilágot. A cremonai ügyészség egyik fő forrása Carlo Gervasoni, aki összesen hétéves eltiltás kapott már korábban, és emiatt be is fejezte profi pályafutását.

A la Repubblica újságíróinak beszámolója szerint Gervasoni az elmúlt napokban a Stefano Mauri eltiltása miatt fókuszba kerülő, 2011 májusában játszott Lecce–Lazio (2–4) összecsapásról azt állította, hogy annak hátterében a fogadási csalásokkal foglalkozó bűnszervezet magyar tagjai állnak.

Gervasoni azt vallotta, hogy hallotta, amikor Almir Gegics – akit a manipulációs hálózat fejének tartanak – beszél Strasser Lászlóval, és a magyar megerősítette a szerb-török „főcigánynak”, hogy a meccsen a csalásba bevont játékosoknak összesen 600 ezer eurót osztottak szét. A szerzők szerint közvetve a magyarok vallomásai is ezt a verziót erősítik meg, és a cikk arról ír, hogy a magyarok megtették a meccset, és sokat is nyertek vele. Az érintett játékosok ugyanakkor egyelőre csak kötelezettségszegés (a megkeresés nem jelentése) miatt kaptak eltiltást, ezért a cremonai ügyészségen további vizsgálódás – és ennek következtében újabb fejlemények – várhatók az ügyben.

A cikk szerint a bűnbandának a Maurival való kapcsolatfelvétel után hat-hét Lecce-játékost is sikerült bevonnia az akcióba. Állítólag Horváth Gábor magyarországi vallomása is Gervasoni verzióját erősíti meg: a beszámoló szerint Horváth Strasser Lászlóra is vallott, aki azt állította, tudta az olaszországi utazásokról, hogy azok futballfogadásokkal kapcsolatosak, de őt barátja, Lázár Mátyás nem vonta be a „tevékenységbe”, ő csak sofőrként volt jelen. A Lecce–Lazio mérkőzésre Strasser állítólag Borgulya Istvánnal és Schultz Lászlóval utazott, és 600 ezer eurójuk volt arra, hogy megállapodjanak a játékosokkal az utolsó bajnoki forduló meccsének eredményében (megjegyzendő: a la Repubblica teljes néven írja ki cikkében a gyanúba kevert magyar labdarúgókat).

Az a magyar Központi Nyomozó Főügyészség korábbi tájékoztatásából kiderült: B. Istvánt nemcsak a 2011. május 22-i Lecce–Lazio mérkőzés jogtalan befolyásolásával gyanúsították meg, hanem a 2011. január 15-i Bp. Honvéd–Slovan Duslo Sala (5–1) és a 2011. január 29-i Bp. Honvéd–Dukla Banská Bystrica (1–0) barátságos felkészülési mérkőzésekével is. Mindezeken túl közokirat-hamisítás is szerepel a vele szemben megfogalmazott megalapozott gyanúban. Az is biztos, hogy Str. László mellett Magyarországon K. Zoltánt és L. Mátyást is gyanúsítottként hallgatták ki a Lecce–Lazio mérkőzéssel összefüggésben.

A LECCE–LAZIO (2011. 05. 22.) MECCS JEGYZŐKÖNYVE
LECCE–LAZIO 2–4 (2–2)

2011. május 22., Lecce, Stadio Comunale Via del Mare. Vezette: Rocchi
Lecce: Benassi – Mesba (Corvia, 48.), Giuliatto, Brivo, Donati – Piatti (Chevantón, 48.), Munari, Giacomazzi, Coppola, Vives – Di Michele (Rosati, 53.)
Lazio: Muslera – Lichsteiner (Scaloni, 83.), Javier Garrido, Biava, André Dias – Brocchi, Mauri, Ledesma, Hernanes (Á. González, a szünetben) – Rocchi (Floccari, 64.), Zárate
Gólszerző: Coppola (33.), Piatti (41.), ill. Rocchi (7.), Zárate (35., 54.), Vives (62. – öngól)
Kiállítva: Benassi (52.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik