Milan: El Shaarawyt 40 millióért vinné a Man. City - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.08. 13:36
null
A Man. City 40 milliót sem sajnálna a Fáraóért, aki szíve szerint maradna Milánóban (Fotó: Action Images)
A La Gazzetta dello Sport olasz sportnapilap értesülései szerint az AC Milan vezetősége fontolóra veszi a Manchester City Stephan El Sharaawyért tett 40 millió eurós ajánlatát, miközben Kevin-Prince Boatenget a Chelsea vinné, állítólag a ghánai középpályástól és a brazil Robinhótól összesen 20 millió euróért válna meg a Serie A 2012–2013-as szezonjában a harmadik, BL-selejtezős helyen végző milánói együttes.

A Gazzetta szombati címlapján foglalkozik a 20 éves támadó ügyével, a rózsaszín újság szerint a Milan azt követően, hogy a télen több ajánlatot – köztük a Man. City és a Napoli megkeresését – utasította vissza, egy 40 milliós üzlet keretében kész lenne megválni a „Fáraó” becenévre hallgató, a Genoától 15.5 millió euróért igazolt labdarúgótól, aki nemrég úgy nyilatkozott, karrierje végéig a Milan játékosa szeretne maradni.

El Shaarawy tagadhatatlanul a Serie A őszi szezonjának szenzációja volt, a rajtnál beragadó, nehezen formába lendülő Milant szinte egyedül vitte a hátán fontos góljaival, de Mario Balotelli januári érkezése után teljesítménye visszaesett, végül 16 gólig jutott 37 mérkőzésen.

Nem a jelenleg a Konföderációs Kupára készülő, pénteken Csehországgal 0–0-s döntetlent elérő olasz válogatott támadója az egyetlen Milan-játékos, akit egy angol topklub szívesen látna nyártól a soraiban: a Chelsea régi-új vezetőedzője, José Mourinho állítólag Kevin-Prince Boateng szolgálataira tartana igényt, a 36 éves csapatkapitányt, Massimo Ambrosinit pedig a West Ham United vinné. Robinhót Brazíliából csábítják, de a Santos ajánlata egyelőre nem érte el Galliani sportigazgató ingerküszöbét.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:01

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11