AS Roma: Még két-három évig folytatni akarom - Totti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.19. 12:11
Francesco Totti, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Roma harminchat éves ikonja a Gazzetta dello Sportnak elmondta: nem gondol a visszavonulásra, és két-három évig még folytatná pályafutását.
„Láttam képeket Silvio Pioláról, aki még negyvenévesen is játszott az élvonalban, és biztosan nagyszerű volt, hiszen még annyi idősen is könnyedén otthagyta védőit. Persze most már más a helyzet, de ettől függetlenül még két-három évig én is folytatni akarom” – mondta a Roma csapatkapitánya.Piola pályafutása alatt 566 Serie A-meccsen lépett pályára, és ezalatt 290 gólt szerzett, amivel vezeti az olasz bajnokság örökös góllövőlistáját. Tottinak jelenleg 227 gólja van, és a 2012–2013-as szezonban tizenkétszer talált be, így ha valóban folytatja pályafutását, akár ezt a rekordot is megdöntheti.„Ha csatárként játszom pályafutásom kezdete óta, mára már átléptem volna a háromszáz gólos határt” – tette hozzá Totti.A bajnokság ötödik helyén álló AS Roma legközelebb vasárnap 15 órakor, a kiesés elől menekülő Pescara ellen lép pályára.
Legfrissebb hírek

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40

Patrick Vieira hosszabbított a Genoával – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik