Olasz bundabotrány: bíróság elé áll a Lazio csapatkapitánya

2012.09.19. 18:39
A svájci államügyészségen hallgatják ki az olasz bundabotránnyal kapcsolatban Stefano Maurit, a Lazio labdarúgócsapatának kapitányát.

Olasz lapértesülések szerint a 32 éves futballistának pénteken kell megjelennie a bíróságon.

Maurit azért hallgatja meg az ügyészség, mert Svájcban egy olyan számlát találtak, amely a labdarúgó szüleinek a nevén futott, s a nyomozók szerint számos gyanús tranzakció – köztük egy 100 ezer eurós átutalás – szerepelt rajta.

Maurit – többekkel együtt – május végén vették őrizetbe, 20 nappal később azonban szabadon engedték. A középpályást azzal gyanúsították, hogy tevékenyen részt vett két bajnoki mérkőzés végeredményének befolyásolásában a 2010–2011-es szezonban.

A korábbi válogatott játékos tagadta, hogy futballal kapcsolatos fogadásokban érintett lett volna, azt viszont elismerte, hogy amerikai kosárlabdameccsekre kötött már fogadásokat.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18
Ezek is érdekelhetik