A brazil Lúcio két évre a Juventusé - hivatalos

2012.07.04. 11:41
null
Lúcio csak csapatot váltott, bajnokságot nem: maradt a Serie A-ban (Fotó: Reuters)
Az olasz bajnoki címvédőnél folytatja pályafutását Lúcio. Az Internazionálét három szezon után elhagyó, 34 éves dél-amerikai labdarúgó kétéves szerződést kötött a Juventusszal. A játékos garantál fizetése 2.6 millió euró lesz, amihez jönnek még a bónuszok. A védő szerdán délelőtt vett részt az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton.

Lúcio 2001-ben, a német Bundesligában kezdte meg európai karrierjét, három és fél idényen át volt a Bayer Leverkusen erőssége, míg le nem csapott rá a Bayern München. Utóbbiban aztán már világklasszis védővé érett, 2009-ben a világ egyik legjobb középhátvédjeként szerződtette őt az olasz Inter.

A brazil válogatottal 2002-ben vb-címet szerző, 2005-ben és 2009-ben Konföderációs-kupán diadalmaskodó játékos háromszoros német bajnok és kupa-, valamint Szuperkupa-győztes. Olaszországi karrierje során már BL-győztesnek, klubvilágbajnoknak, olasz bajnoknak kupa- és Szuperkupa-győztesnek mondhatja magát.

Lúciónak 2014-ig élő szerződése volt az Interrel, de amint arról korábban már beszámoltunk, azt múlt héten pénteken, a vezetőséggel egyeztetve felbontotta, így szabadon igazolhatóvá vált. Olasz sajtóhírek már akkor arról számoltak be: következő állomáshelye a Juventus lesz..

A torinói klub védelme egyértelműen erősödik a rutinos játékos érkezésével, főként úgy, hogy egyik alapembere, Giorgio Chiellini sérülés miatt másfél hónapra eleve kidőlt a hátsó alakzatból.

A Juve korábban már leigazolta Sebastian Giovincót, a Parmatól érkező, saját nevelésű támadó középpályást – akiért két részletben 14.5 millió eurót fizettek a torinóiak – az Inter is szerette volna soraiban tudni.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
6 órája

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33
Ezek is érdekelhetik