AS Roma: Totti békét hirdetett Luis Enriquével, egységességre szólít

2011.09.07. 14:13
Francesco Totti, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Roma csapatkapitánya hivatalos internetes oldalán jelentetett meg közleményt, amelyben arról számolt be, hogy csapatának játékosai egységesen harcolnak majd a hétvégén rajtoló bajnokságban.

„Új bajnokság kezdődik a hétvégén, amely később rajtol, mint a korábbi években. Ahogy mindig, most is bízom benne, hogy a következő szezonban nagyon elégedettek lehetnek majd a szurkolóink. A keretünk a válogatott meccsekről visszatérő játékosokkal lesz teljes, és utána elkezdhetünk játszani” – olvasható Totti hivatalos honlapján.

„Számos új játékos érkezett hozzánk, és mindannyiunknak az új edzőnk, a csapat és a klub szolgálatára kell lennünk, hogy a lehető legjobban kezdhessük az idényt. Ezen együtt, közösen dolgozunk majd, és a célunk a Roma sikere, amelynek a legnagyobb szurkolója vagyok” – tette hozzá a támadó.

Mint ismert, az olasz sajtó az utóbbi időben arról írt, hogy Totti összeveszett a csapat irányítását a nyáron átvevő Luis Enriquével, amiért az odavágón csak csere volt, a visszavágón pedig lecserélte őt a „farkasok” Slovan Bratislava elleni Európa-liga-selejtezőjén.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23
Ezek is érdekelhetik