Rudolf büntetőt harcolt ki, de az Inter nyert

Vágólapra másolva!
2011.01.12. 22:57
null
Eto'o duplája győzelemt ért az Internek (Fotó: Action Images – archív)
A címvédő Inter 3–2-re megverte a Genoát hazai pályán az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében. Samuel Eto'o duplázott a fekete-kékeknél, míg Rudolf Gergely büntetőt harcolt ki a vendégek első találata előtt.

Bár az utóbbi időben egyre többet cikkez arról az olasz sajtó, hogy Rudolf Gergely a Barihoz igazol, a magyar támadó még a Genoa játékosa, és a kezdőcsapatban kapott helyet az Inter elleni mérkőzésen az Olasz Kupában.

A címvédő milánói csapatnál kezdett Andrea Ranocchia, akit éppen a Genoától igazolt a fekete-kék együttes.

Az Inter jól kezdte a meccset, Samuel Eto'o már a 15. percben megszerezte a vezetést. Sulley Muntari adta be a labdát a bal oldalról, és a tizenhatoson belül helyezkedő kameruni csatár eltolta a labdát két védő között, és a kapuba pöckölte a labdát. 1–0

A folytatásban is a hazaiak játszottak veszélyesebben, és a 43. percben Eto'o a második gólját is megszerezte. Maicon adott be a jobb oldalról, és a támadó felpörgette magának a labdát, majd Alessio Scarpi lábai között belsőzött a kapuba. 2–0

A második félidőt a Genoa kezdte jobban. Az 53. percben éppen a Genoát elhagyó Ranocchia akasztotta Rudolf Gergelyt a tizenhatoson belül, és a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Husszin Hardzsa értékesített. 2–1

 RUDOLF KIHARCOLTA, HARDZSA BELŐTTE A BÜNTETŐT
 

 

Ám csak öt percig reménykedhettek a vendégek szurkolói: Maicon jobb oldali szöglete után McDonald Mariga ugrott fel fejelni a genovaiak tizenhatosán belül, és a kapuba bólintott. 3–1

A 62. percben aztán véget ért a mérkőzés Rudolf számára: Giuseppe Sculli állt be a magyar támadó helyére.

A folytatásban úgy tűnt, hogy 3–1 lesz a végeredmény, ám a 91. percben Giuseppe Sculli gólt fejelt Miguel Veloso beadása után. 3–2

Több talált már nem született, így az Inter bejutott a negyeddöntőbe, ahol a Napoli és a Bologna párharcának győztesével találkozik majd.

 INTERNAZIONALE–GENOA 3–2
 

 

 OLASZ KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Inter–Genoa 3–2 (Eto’o 15., 43., Mariga 59., ill. Hardzsa 54. – 11-esből, Sculli 91.)
KORÁBBAN
Palermo–Chievo 1–0 (Miccoli 80. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Daniele De Rossi vette át a Genoa irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.06. 14:09

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Az Inter megszenvedett a Kajrattal, de hibátlan maradt a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:56

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38
Ezek is érdekelhetik