Benítez: Igazoljunk játékosokat vagy rúgjanak ki!

Vágólapra másolva!
2010.12.19. 10:51
null
Nem biztos, hogy őszinte volt Benítez (balra) mosolya, amikor Morattival találkozott a Mazembe elleni meccs előtt (Fotó: Action Images)
Az Inter tegnap megnyerte a klubvilágbajnokságot, ám a döntő után Rafa Benítez, a milánói csapat vezetőedzője nem a találkozó elemzésével, hanem a jövőjével foglalkozott. A spanyol szakember elmondta, új játékosokra van szüksége, és ha nem kapja meg az erősítéseket, akkor inkább rúgják ki.

Rafa Benítez keményen fogalmazott az Inter klubvilágbajnoki győzelme után. A spanyol szakember egyfajta ultimátumot adott a milánói klub vezetőinek: vagy igazoljanak azonnal három új labdarúgót, vagy küldjék el a csapattól.

„Támogatásra van szükségem. Mindenki tudja, hogy fáradtak a játékosaink, és a klub tisztában van vele: legalább három új futballistára van szükségünk, hogy tovább menetelhessünk. Most azonnal kell megerősítenünk a keretünket, nem január közepén vagy végén. Rengeteg meccs vár ránk, és most van szükségünk az új emberekre" – mondta Benítez.

„Azt ígérték nekem, hogy három új futballista érkezik, de senki sem jött. Pillanatnyilag három lehetőség áll előttünk. Egy: az Inter vehet három játékost és egy védőt Walter Samuel pótlására. Kettő: folytathatjuk ugyanígy az idény végéig, és akkor továbbra is engem tesznek majd egyedül felelőssé a helyzetünkért. A harmadik lehetőség az, hogy az Inter megegyezik az ügynökömmel, ha nincs meg felém a bizalom" – jelentette ki a szakember, aki azt is elmondta, teljhatalmat szeretne kapni a fekete-kékek vezetőitől, hogy jól végezhesse a munkáját.

Javier Zanetti a súlyos sérüléssel bajlódó Walter Samuelnek ajánlotta az Inter klubvilágbajnoki győzelmét, és a csapatkapitány elmondta, hat éve, Roberto Mancinival lépett a sikerek útjára a milánói együttes.

„Ez a tizenötödik trófea, amelyet pályafutásom során nyertem, és különösen örülök annak, hogy ilyen szépen sikerült zárnunk az évet – mondta a 37 esztendős Zanetti a kongói Mazembe 3–0-s felülmúlása után. – Egyetlen klub sem ért el olyan sikereket az idén, mint az Inter, ezért minden szurkolónknak büszkének kell lennie. Hat éve Roberto Mancinivel indult el az a folyamat, amelyet a mostani diadalainkkal megkoronáztunk. A klubvilágbajnoki győzelmünket Walter Samuelnek ajánljuk, aki nem lehetett itt köztünk."

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
3 órája

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Az Inter megszenvedett a Kajrattal, de hibátlan maradt a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:56

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38

U18-as válogatott: győzelem a szlovákok ellen Dunaszerdahelyen

Utánpótlássport
2025.11.05. 14:44
Ezek is érdekelhetik