Mourinho nem akarta, hogy játékosai körberöhögjék

2010.05.09. 13:17
null
Mourinho a kupasiker után a bajnokságban is csúcsra juthat (Fotó: Action Images)
Bajnokot avathatnak az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A). A listavezető Internazionale ugyanis megvédheti bajnoki címét, ha hazai pályán legyőzi a Chievót, és közben a Roma nem nyer a Cagliari elllen. A feladat az Inter részéről nem tűnik teljesíthetetlennek, és ha a rómaiak botlanának, akkor az utolsó forduló a bajnoki aranyérmet illetően már érdektelenné válna. Persze, fordítva is elsülhetnek a dolgok, ha az Inter ront...

José Mourinho, az Internazionale portugál edzője szombaton azzal forrázta le a nagy vetélytársat, a Romát, hogy a két csapat szerdai Olasz Kupa-döntőjére emlékeztetve (a milánóiak nyertek 1–0-ra) válogatott sértéseket vágott fővárosi kollégája, Claudio Ranieri fejéhez.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a Serie A 2009-2010-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Szóba került, miként érdemes ösztönözni a játékosokat – kezdte Mourinho. – Felfogásom szerint kemény munkával, edzésről edzésre kell felkészíteni a futballistákat, nem pedig azzal, hogy beraksz nekik egy filmet a kupadöntő előtt. Ezek a labdarúgók professzionális sportolók, bajnokok, nem pedig gyerekek, ahogy Ranieri gondolja. Én a szerdai meccs előtt tizennyolc órán keresztül elemeztem számítógépen a Roma játékát, kerestem a gyenge pontjait. Ha a Gladiátort tettem volna be a csapatnak, körberöhögnek, és orvosért kiáltottak volna."

Nem nehéz kitalálni: a hírek szerint Ranieri a 2000-es hollywoodi mozival igyekezett feltüzelni a rómaiakat... A portugál ezek után nemes egyszerűséggel csak vesztesnek titulálta római kollégáját.

Az Internazionale a 18. bajnoki címét ünnepelheti, bő másfél évtizedes szünet után immár megszakítás nélkül az ötödiket. És ebből negyedszer végezhet mögötte másodikként az AS Roma, amelynek ez lenne a hatodik ezüstérme az elmúlt évtizedben.…

Ne menjünk azonban még ennyire előre, az Internek első lépésként a Chievót kellene legyűrnie.

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,sa,2009/36,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
13 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
15 órája

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

Labdarúgás: remekül védő fiatal kapusok az NB I 5. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.25. 09:00

Sima győzelemmel mutatkozott be a címvédő Inter a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 20:31

Curtis Jones az Internél folytatja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.21. 20:52

Román Kupa: külön csoportban, eltérő esélyekkel a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.08.21. 15:28