Sztankovics csalódott, hogy nem nyertek, de örül csapata játékának

Vágólapra másolva!
2009.04.19. 12:37
Dejan Sztankovics, az Inter szerb középpályása szerint csapata – annak ellenére, hogy a hajrában kiengedte kezéből a győzelmet – remekül játszott a Juventus elleni olasz bajnokin, melyen 1–1-es végeredmény született. A Juve trénere, Claudio Ranieri elmondta: a fekete-kékek megérdemelten vezetik a bajnokságot, bár nem biztos, hogy ekkora, „tízpontnyi” különbség van a két együttes között.
Sztankovics (balra) harcosan játszott, csapata egy ponttal gazdagodott
Fotó: Reuters
Sztankovics (balra) harcosan játszott, csapata egy ponttal gazdagodott
Sztankovics (balra) harcosan játszott, csapata egy ponttal gazdagodott
Fotó: Reuters
Sztankovics (balra) harcosan játszott, csapata egy ponttal gazdagodott

„Nagyon jól játszottunk a második félidőben, de muszáj egyetértenem azokkal, akik szerint már jóval hamarabb el kellett volna döntenünk a találkozót. Éppen ezért csalódottak vagyunk, hogy ismét eldobtunk magunktól két pontot. Ugyanaz történt, mint egy héttel ezelőtt: akkor és most is korábban lerendezhettük volna a három pont sorsát” – kesergett a Juventus elleni döntetlent követően Dejan Sztankovics.

Egy héttel ezelőtt az Inter hazai pályán már 2–0-ra is vezetett a Palermo ellen, végül mégis 2–2-es végeredmény született. Ugyanabba a folyóba ezúttal is sikerült belelépnie a címvédőnek, Sztankovics azonban nem teljesen elégedetlen.

„Bár nyerni szerettem volna ezen a mérkőzésen, mégis azt tudom mondani: elégedett vagyok, mert egy esetleges egy nullás vereséghez képest a döntetlen felér egy győzelemmel. Ráadásul a mutatott játékunk mindenképp biztató lehet a folytatásra” – tette hozzá Sztankovics.

Az Internazionale Mario Balotelli góljával 1–0-ra vezetett, majd Tiago kiállítása után is uralta is a találkozót. Zdenek Grygera hosszabbításban fejelt találatával a Juventus mégis 1–1-re mentette a meccset.

A másik fél szakvezetője, Claudio Ranieri érthetően sokkal boldogabb volt az összecsapást követően – csapatának emberhátrányban sikerült otthon tartania egy pontot.

„Elégedett vagyok a döntetlennel. Azután szereztünk gólt, hogy tíz emberre fogyatkoztunk a pályán. Az első félidőben rengeteg bonyodalmat okoztunk nekik, a szünet után mégsem tudtunk elég közel kerülni az Inter játékosaihoz, így megszerezték a vezetést” – elemezte a mérkőzést Ranieri.

„José Mourinho csapata megérdemli, hogy az élen álljon a bajnokságban. Azt azonban nem tudom, hogy van-e köztünk tízpontnyi különbség. Nagyon jók abban, hogy megnyerjék a mérkőzéseiket, akár azzal, hogy a végsőkig küzdenek, akár a játékosaik egyéni képességei révén. Ez pedig nem szerencse, hanem erény” – ismerte el sportszerűen az ellenfél érdemeit Ranieri, aki szerint a Juvénak most a hét közepére, azaz a Lazio elleni kupaelődöntőre kell koncentrálnia.

A bajnokságban az Inter a Napolival, míg a Juventus a Regginával játszik a következő hét végén.

SERIE A

32. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Roma–Lecce 15 óra
Atalanta–Reggina 15
Cagliari–Napoli 15
Catania–Sampdoria 15
Palermo–Bologna 15
Siena–Chievo 15
Udinese–Fiorentina 15
AC Milan–Torino 20.30


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Internazionale 32 22 8 2 58–24 +34 74
2. Juventus 32 19 7 6 57–30 +27 64
3. Milan 31 18 7 6 54–28 +26 61
4. Genoa 32 16 9 7 43–30 +13 57
5. Fiorentina 31 17 4 10 43–31 +12 55
6. Roma 31 14 7 10 48–46 +2 49
7. Lazio 32 14 5 13 44–45 –1 47
8. Palermo 31 14 4 13 42–40 +2 46
9. Cagliari 31 13 6 12 36–31 +5 45
10. Atalanta 31 12 5 14 36–35 +1 41
11. Sampdoria 31 10 10 11 36–39 –3 40
12. Napoli 31 10 9 12 35–35 0 39
13. Udinese 31 10 9 12 40–42 –2 39
14. Siena 31 10 7 14 29–33 –4 37
15. Catania 31 10 7 14 31–37 –6 37
16. Chievo 31 7 10 14 28–40 –12 31
17. Torino 31 6 9 16 28–47 –19 27
18. Bologna 31 6 8 17 33–53 –20 26
19. Lecce 31 4 12 15 27–53 –26 24
20. Reggina 31 3 11 17 22–51 –29 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik