Mauro Camoranesi: Zlatan Ibrahimovic jelenti a különbséget

2008.11.17. 14:00
Az olasz élvonalban szereplő Juventus válogatott középpályása, Mauro Camoranesi szerint az Internek Zlatan Ibrahimovic szállítja az eredményeket, a svéd nélkül pedig jelentősen gyengébb lenne a bajnoki címvédő. A Juve játékosa ígéri: csapatával a végsőkig fog küzdeni a bajnoki címért.
Ibahimovic a hétvégén is varázsolt
Fotó: Reuters
Ibahimovic a hétvégén is varázsolt
Ibahimovic a hétvégén is varázsolt
Fotó: Reuters
Ibahimovic a hétvégén is varázsolt

Mauro Camoranesi reális esélyt lát arra, hogy a Juventus megnyerje az olasz bajnokságot. Az együttes nincs túlzottan leszakadva az Intertől, amelyben azonban Zlatan Ibrahimovic bombaformában teljesít az utóbbi időben.

„Mindössze három pont a hátrányunk mögöttük, még bármi megtörténhet. Csak azt tudom mondani, amit szoktam: versenyben vagyunk velük, és a végsőkig fogunk harcolni” – kezdte Camoranesi.

„Nem tudom, hogy hol fogunk végezni. Talán nyerünk, de az is lehet, hogy másodikak vagy harmadikok leszünk. Hülye lennék tippelni” – tette hozzá a középpályás, majd az ellenfélről is ejtett néhány szót.

„Ibrahimovic hozza az eredményeket az Internek. Természetesen ő a legfontosabb játékosuk. A többiek is jók, de Zlatan jelenti a különbséget.”

Az argentin származású olasz „lelkendezése” persze maximálisan érthető. A hétvégi Palermo–Internazonale mérkőzést például Ibrahimovic két remekbe szabott gólja döntötte el.

A 12. fordulóban egyébként érdemben nem sok minden történt a Serie A-ban. Nyert az éllovas trió: az Inter, az AC Milan és a Juventus is.

KÉT PARÁDÉS GÓL IBRÁTÓL

Legfrissebb hírek

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 19:00

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04

Csiszár Henrietta: Különleges és felemelő érzés az Inter csapatkapitányának lenni

Olasz labdarúgás
2026.05.09. 07:27

Kibontakozóban az új calciopoli? Tombol a bíróbotrány Olaszországban

Olasz labdarúgás
2026.05.08. 11:28

Bajnoki címmel ünnepelte az Inter Club Ungheria a huszadik születésnapját

Olasz labdarúgás
2026.05.06. 18:19

Chivu az Inter bajnoki címéről: Fontos fejezet egy nagy klub történetében

Olasz labdarúgás
2026.05.04. 10:55
Ezek is érdekelhetik