Ronaldo akár „idő előtt” visszatérhet a Milanba, ha klubja is akarja

Vágólapra másolva!
2008.06.26. 10:55
Címkék
Ronaldo, a Milan brazil klasszisa korábban is visszatérhet, mint azt korábban az orvosok megjósolták. A 31 éves támadó elmondta, két-három hét múlva már futhat is, és szeretne minél előbb pályára lépni. Azt még nem lehet tudni, hogy visszatérhet-e csapatába, mivel szerződése a hónap végén lejár.
Serginho (balra) és Cafú (jobbra) biztosan nem, de Ronaldo még ülhet a Milan kispadján
Fotó: Action Images
Serginho (balra) és Cafú (jobbra) biztosan nem, de Ronaldo még ülhet a Milan kispadján
Serginho (balra) és Cafú (jobbra) biztosan nem, de Ronaldo még ülhet a Milan kispadján
Fotó: Action Images
Serginho (balra) és Cafú (jobbra) biztosan nem, de Ronaldo még ülhet a Milan kispadján

A Milan veteránnak számító csatára, a 31 éves Ronaldo korábban is visszatérhet csapatába. A brazil klasszis februárban szenvedett súlyos sérülést, akkor az orvosok azt mondták, legkorábban kilenc hónap után léphet pályára. Most úgy tűnik, Ronaldo hamarabb is visszatérhet.

„A térdem egyre jobb állapotban van, most az izmokat kell megerősíteni – mondta a világbajnok támadó. – Két-három héten belül már futhatok is.”

A térdszalagszakadásból gyógyulgató sztár azonban nem lehet teljesen nyugodt, mert a hónap végén lejár a Milannal kötött megállapodása.

„Nagyon szeretnék játszani, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy a vártnál hamarabb visszatérek, de erről még korai lenne beszélni. A Milan semmilyen ígéretet sem tett a szerződésemmel kapcsolatban, tehát biztosat mondani nem tudok” – tette hozzá.

Mint ismeretes, Ronaldo február 13-án sérült meg súlyosan a Milan–Livorno olasz bajnoki mérkőzésen, és akkor az is felmerült, hogy a brazil csatár befejezi a pályafutását.
Legfrissebb hírek

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
9 órája

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
2025.06.21. 16:49
Ezek is érdekelhetik