José Mourinho három évre aláírt az Internazionale együtteséhez

2008.06.02. 15:26
Címkék
A Gazzetta dello Sport internetes oldalán közzé tették, hogy az Inter hivatalosan is bejelentette: José Mourinho lett az olasz bajnok Internazionale új vezetőedzője. A 45 éves portugál szakember a múlt csütörtökön menesztett Roberto Mancinit váltja a kispadon.
Fotó: Action Images
Fotó: Action Images

A Nemzeti Sport Online márciusban számolt be először arról, hogy José Mourinho Olaszországba, az Interhez szerződhet, igaz a szakember akkor még tagadta, hogy megbeszéléseket folytat a csapat vezetőivel.

Egyeztetések azonban nagyon is voltak a felek között, és közel három hónapos tárgyalássorozat végére tettek pontot az egyesület képviselői hétfőn, amikor bejelentették, hogy a portugál tréner hároméves szerződést kötött a klubbal. Olasz internetes források szerint Mourinho 9 millió eurót keres majd évente.

A portugál szakembert - aki 2003-ban UEFA-kupát, 2004-ben Bajnokok Ligáját nyert a Portóval, míg a Chelsea-vel 2005-ben és 2006-ban is angol bajnok lett - kedden 11.30-kor mutatják be hivatalos sajtótájékoztató keretében.

A legfrissebb hírek szerint Mourinhóval együtt Chelsea-játékosok is érkezhetnek a csapathoz. Olasz lapok szerint Michael Essien és Frank Lampard is az Internél köthet ki.

A La Republica című olasz lap arról számolt be, hogy összesen 250 millió eurót költhet Mourinho a csapat megerősítésére.

José Mourinho a jövőben akár Filkor Attillával is együtt dolgozhat, ha vissza-rendeli a magyar középpályást a másodosztályú Grosseto csapatától.

A portugál mester segítője egyébként Giuseppe Baresi lesz, aki eddig az Inter ifjúsági csapatánál dolgozott.
Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 19:00

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04