Visszatérő játékosai góljaival nyert a Milan a Cagliari ellen

Vágólapra másolva!
2008.04.05. 22:49
3–1-re nyert az AC Milan a Cagliari ellen a Serie A 32. fordulójában. A piros-feketék elsősorban két visszatérő játékosuknak köszönhetik sikerüket, hiszen a gólokat a sérüléséből felépülő Kaká és Inzaghi szerezte. A Cagliari találatánál Kalac kapus hatalmasat hibázott, de ezúttal ez is belefért.
A Milan góljain Kaká és Inzaghi osztozott
Fotó: Reuters
A Milan góljain Kaká és Inzaghi osztozott
A Milan góljain Kaká és Inzaghi osztozott
Fotó: Reuters
A Milan góljain Kaká és Inzaghi osztozott

Már a 8. percben megszerezte a vezetést a Milan: Kaká vezette fel a labdát egészen a tizenhatosig, és a Cagliari játékosainak asszisztálása mellett középről a bal alsó sarokba lőtt. 1–0.

A piros-feketék az első félóra végén Filippo Inzaghi révén növelték előnyüket. A Kakához hasonlóan sérülésből visszatérő csatár Pirlo szögletét fejelte be közelről. A vendégek védői ismét közelről nézték az eseményeket. 2–0.

A szünet előtt Kaká kétszer is közel járt a harmadik Milan-gólhoz, de előbb Marco Storari védett, majd második lövése elkerülte a kaput.

A második félidő elején Zeljko Kalac visszahozta a Cagliari reményeit. A hazaiak kapusa Daniele Conti veszélytelen szabadrúgását védte be egészen elképesztő módon. 2–1.

Ezt követően Carlo Ancelottinak két játékosát is sérülés miatt kellett lecserélni. Guiseppe Favalli és Gennaro Gattuso helyére Cafú és Cristian Brocchi állt be.

A 69. percben ismét Inzaghi villant: kilépett a védők között, majd miután kétszer is kicselezte a kapust, mintegy 10 méterről, a hosszú sarokba csavart. 3–1.

A hátralévő időben az eredmény már nem változott – köszönhetően Storarinak, aki hatalmas bravúrral védte ki Kaká lövését a hosszabbításban –, így a Milan ezúttal nem botlott hazai pályán és begyűjtötte a három pontot.

SERIE A

32. FORDULÓ
Milan–Cagliari 3–1 (Kaká 8., F. Inzaghi 31. és 69. ill. Conti 49.)

SERIE A

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 31 20 9 2 57-21 +36 69
2. Roma 32 20 8 4 58-32 +26 68
3. Juventus 30 16 10 4 51-25 +26 58
4. Fiorentina 31 15 8 8 45-32 +13 53
5. Milan 32 14 10 8 48-28 +20 52
6. Udinese 31 14 8 9 42-39 +3 50
7. Sampdoria 31 14 7 10 44-37 +7 49
8. Genoa 32 11 9 12 40-46 -6 42
9. Atalanta 31 10 11 10 46-44 +2 41
10. Napoli 31 11 7 13 41-44 -3 40
11. Lazio 31 9 11 11 37-39 -2 38
12. Siena 31 8 12 11 33-38 -5 36
13. Palermo 31 9 9 13 39-49 -10 36
14. Torino 31 6 16 9 32-38 -6 34
15. Catania 31 6 11 14 25-38 -13 29
16. Parma 30 6 11 13 35-47 -12 29
17. Livorno 31 6 11 14 29-45 -16 29
18. Cagliari 32 7 8 17 29-50 -21 29
19. Reggina 31 5 12 14 27-45 -18 27
20. Empoli 31 6 8 17 24-45 -21 26
Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
2025.06.21. 16:49

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59
Ezek is érdekelhetik