Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Egy szegény olasz bevándorló házaspár hat gyereke közül ő a legidősebb. Eredeti neve Rocco Marchegiano volt. Más kérdés, hogy egyáltalán nem akart bokszoló lenni. Iskolásként az amerikai futball és baseball jobban lekötötte, mégis, az iskolai csapatba nem tudott beilleszkedni, inkább az utca nevelte. Végül katonaként került a sportág vonzásába, tulajdonképpen ez adta a lökést, hogy amatőr bunyós legyen.

Bizonyos Henry Lester ellen az mentette meg a kiütéstől, hogy térddel hasba rúgta ellenfelét, ezért leléptették. Az amatőrök bajnokságán 1946-ban döntős volt, de a fináléban könyöksérülése miatt vereséget szenvedett. Ismét a baseballt helyezte előtérbe, de amikor kimaradt a Chicago Cubs farmcsapatából, újra a boksz felé fordult: kijuthatott volna az 1948-as londoni olimpiára, de kiújult sérülése miatt nem került be a csapatba.

Amatőrként 8 győzelem és 4 vereség volt a mérlege, amikor 24 évesen átállt a profik táborába. Nem jósoltak neki fényes jövőt: 178 centi magas volt, kurta végtagjaival, szélesen, csapkodóan ütött. Kijárta, hogy meghívják a Madison Square Gardenbe egy próbamérkőzésre, ám a híres menedzser, Al Weill alacsonynak tartotta – más kérdés, hogy aztán már a profik között ő lett Rocky menedzsere.

Első 35 meccsén csupán 146 menetet bokszolt, ekkor az elismert, 34 győzelme mellett egy vereséggel, két döntetlennel álló Rex Layne ellen lépett ringbe. A hatodik menetben kivégezte honfitársát. Ekkor Joe Louisszal hozta össze a sors. Valóban ez a legjobb kifejezés, mert Rockyt remek mérlege ellenére a szakemberek nemigen vették észre. Az összecsapást 1951. október 26-án a Madison Square Gardenben rendezték.

A Barna Bombázó egyáltalán úgy kerülhetett képbe, hogy Ezzard Charles a vb-címért 1950. szeptember 27-én legyőzte az adótartozása miatt anyagi gondokkal küszködő, ezért újra szorítóba lépő Louist, aki úgy vélte, felvezető meccsekkel a háta mögött revansot kér. Hét meccsén volt túl, csakhogy Rocky a nyolcadikon a 8. menetben szó szerint kiütötte a ringből!

Marciano 29 évesen bokszolt először vb-címért, az időközben Charlest 1951. július 18-án legyőző Jersey Joe Walcott-tal, aki egy évvel később pontozással ismét legyőzte a „Cincinnati Kobrát”. Az 1952. szeptember 23-án Philadelphiában megrendezett mérkőzés nem indult jól a 39 éves Walcottnál tíz esztendővel fiatalabb Marciano számára, mert az első menetben életében először a padlóra került. Walcott érvényesítette technikai tudását, kis túlzással macska-egér harc folyt a kötelek között, Rocky szeme alól folyt a vér, ramaty állapotban volt. Mégis, a 13. menetben kiütötte az öreget! A visszavágót 1953 májusában rendezték, sima volt, Rocky az első menetben intézte el Walcottot. Rocky az Ezzard Charles elleni visszavágón került a legközelebb veretlensége elvesztéséhez. Ellenfele könyöke felhasította az orrát, a sebből ömlött a vér, mire a 7. menet után a mérkőzésvezető így szólt Marciano sarkában. „Még egy meneted van, Rocky. Ha tudod, üsd ki, ha nem, elvesztetted a bajnokságot. A következő szünetben leállítom a mérkőzést.” Egy elsöprő erejű Rocky-támadást követően Charlest ki kellett számolni.

Archie Moore különleges módon adta Marciano tudtára, hogy kiállna ellene. A ravasz bunyójáról ismert Öreg Mongúz körözéshez hasonló szöveget tett közzé az újságban. „Százezer dollár jutalom annak, aki ellenem Rocky Marcianót a szorítóba hozza! – Archie Moore, seriff.” Ez volt Marciano utolsó mérkőzése – bár ezt akkor még senki sem tudta –, s bizony nagyon szenvedett: a korábbi félnehézsúlyú világbajnok 1955. szeptember 21-én a Yankee Stadionban a 2. menetben a padlóra küldte a 32 éves Rockyt, aki a 9. etapban végzett a 39 esztendős veteránnal. Ez volt Marciano 49. győzelme, s csupán hat meccsén volt szükség pontozókra. Akkoriban már nem gombokért bunyóztak, Rocky 482 374, Moore 241 187 dollárt kapott. Csupán egy érdekesség: Joe Louis 1934-ben első profi mérkőzésén mindössze 52 dollárt keresett, 1952-ben Floyd Patterson, aki később szintén nehézsúlyú világbajnok lett, 75-öt…

Marciano cirka 4 millió dollárt bokszolt össze, amit sok bunyóssal ellentétben nem vert el. Ám alig telt el fél év a Moore elleni diadalt követően, 1956. április 27-én Marciano a New York-i Lexington hotelben bejelentette visszavonulását, amelyet ezekkel a szavakkal kísért. „Nem akarom, hogy úgy emlékezzenek rám, mint egy megvert bajnokra.” Ám állítólag egy kevésbé patetikus verzió szerint úgy vélte: „Csak annyit mondhatok, hogy elég volt. Itt az ideje, az ember ezt megérzi.” A hír legalább akkora szenzáció volt a tengerentúlon, mint az, hogy április 19-én Grace Kelly amerikai színésznő feleségül ment III. Rainier monacói herceghez…

Rocky Marciano a szurkolók kedvenceként hagyta abba. Hogy miért? Vb-övért először 29 évesen bokszolt, címét hat alkalommal védte meg. Egyrészt azzal nyerte el az emberek elismerését, szimpátiáját, hogy nyers testi ereje megalkuvást nem tűrő mentalitással párosult, s ami a bunyóban a legfontosabb, nemcsak adta a pofonokat, hanem jól állta a verést is. Igaz, emellett alkalmazott egy nem éppen szabályos ütésfajtát: nem csupán az öklével vette célba ellenfelét, hanem az alkarjával, a könyökével is tovább vitte az ütést…

Ugyanakkor ne hagyjuk figyelmen kívül, Rocky idejében a faji megkülönböztetés még a páratlan sportteljesítményeket is képes volt sajátságos optikán keresztül láttatni. Színes bőrű bajnokok, Joe Louis, Jersey Joe Walcott, Ezzard Charles uralták a király kategóriát, Rocky a „fehér reménység” megtestesítőjeként is szerepelt a köztudatban. Ezzel önmagában nem lett volna baj, hiszen a profi bokszban rendre felvetődött, van-e olyan fehér bokszoló, aki beékelődhet a fekete klasszisok közé, ugyanakkor az ötvenes évek amerikai hétköznapjai korántsem voltak mentesek a faji megkülönböztetéstől. Rocky minden rasszista felhang nélkül megfelelt a kritériumnak, más kérdés, hogy Russel Sullivan róla írt könyvében a Joe Louis elleni 1951-es, országszerte tévéadásban sugárzott összecsapásával kapcsolatban megjegyezte, hogy „ennyi év elteltével bizonyosan tempóváltást jelentene, ha egy fehér fiú jutna el a csúcsra”.

Jelentem: eljutott!

Marciano 1969. augusztus 31-én egy magánrepülőgéppel 46. születésnapjára utazott Des Moines-ba de a gép Newton városa közelében egy nappal a nevezetes dátum előtt lezuhant, a bokszlegenda életét vesztette.

Személyével kapcsolatban illik tisztázni: Sylvester Stallone népszerű filmtörténetéhez – Rocky – az alapötletet bizonyos Chuck Wepner élete adta, aki Muhammad Alival vívott 15 menetes hősies mérkőzést, amelyen pontozással kapott ki.

Maradjunk annyiban: Marciano volt az igazi Rocky.

Erdei Zsolt szerencséje

Az Universum bokszolója, Dariusz Michalczewski egy győzelemre volt Marciano veretlenségi rekordjától, amikor 2003-ban elvesztette a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú vb-címét a mexikói Julio César Gonzálezzel szemben. Ha győz, klubtársát Erdei Zsoltot nyilván egy másik világszervezet vb-trónjáért kellett volna harcba küldeni, így viszont a lehetőség adta magát. A hamburgi klub minél előbb vissza akarta szerezni Dariusz „kincsét”, s ehhez kapóra jött, hogy González szerződésében az állt: ha legyőzi Michalczewskit, első címvédő meccsének rendezési joga az Universumé. Valljuk be zseniális ötlet: ha a mexikói kikap, kit érdekel, ha nyer, elviszi az övet, de azt rögtön vissza lehet szerezni, mert Erdei már megérett egy vb-címmeccsre. És nemcsak megérett rá, hanem 2004 januárjában meg is nyerte azt. Ki tudja, mi történik, ha Dariusz megtartja kincsét?

NÉVJEGY

ROCKY MARCIANO Született: 1923. szeptember 1., Brockton Elhunyt: 1969. augusztus 31., Newton Sportága: ökölvívás Súlycsoportja: nehézsúly Első profi mérkőzése: 1947. március 17. Mérlege: 49–0–0, 43 KO-TKO Világbajnok: 1952. szeptember 23.–1955. szeptember 21.