A 60 kilós Kovács Kruzitóban maradt a hétfői remény, aki egy körrel korábban a torna legnagyobb magyar bravúrját mutatta be a kubai Luis Vinent legyőzésével. A nyolcaddöntőben a lengyel Pawel Brach várt rá, aki villogott az idei világkupaversenyeken, a tavalyi kielcei Feliks Stamm-emlékversenyen pedig egyszer már az akkor még csak 19 éves Kovácsot is legyőzte. És Liverpoolban is, ugyanis az előző fordulóval ellentétben Kovács ezúttal nem volt képes irányítani a találkozót, és valamennyi pontozónál valamennyi menetet az ellenfél nyerte meg, azaz ő folytathatja a világbajnokságot a szerdai éremcsatában. Kovács pedig készülhet a novemberben a BOK-csarnokban rendezendő U23-as Eb-re – ott virradhat fel az ő napja.
Ahogy már beszámoltunk róla, a tavaly Eb-bronzérmes Lakotár Hanna Nigina Uktamova ellen bokszolt, az első menet az ellenfélé lett, a folytatásban a kőszegi Alpokalja Alapítvány bunyósa éledezni kezdett, miközben mindkettejüket megintette az egyiptomi mérkőzésvezető. A záró felvonásban aztán ismét Uktamova dominált, és egyhangú pontozással győzött.
Kiss Levente rosszabbul járt, az őt az Ústi Nad Labem-i torna negyeddöntőjében is legyőző amerikai Malachi Georges ellen elveszítette az első felvonást, a folytatásban pedig 1:05-nél kiütötte őt a riválisa.
Kedden Szeleczki Lilla (48 kg) a kazah Nazim Kizaibajjal, Szaka István (50 kg) a kubai Alejandro Claróval, Akilov Pilip (80 kg) pedig az azeri Murad Allahverdiyevvel bokszol a nyolc közé jutásért.
WORLD BOXING-VILÁGBAJNOKSÁG, LIVERPOOL
FÉRFIAK
Nyolcaddöntő
60 kg: Brach (lengyel)–Kovács Kruzitó p. gy. (5:0)
90 kg: Georges (amerikai)–Kiss Levente KO a 2. m-ben
NŐK
Nyolcaddöntő
54 kg: Uktamova (üzbég)–Lakotár Hanna p. gy. (5:0)