Horváth Laura és Dobos Rebeka negyeddöntős a budapesti U23-as ökölvívó Eb-n

L. P. I.L. P. I.
2025.11.25. 13:54
null
Horváth Laura (balra) spanyol ellenfelet győzött le
Az 54 kilós Horváth Laura és az 57 kilós Dobos Rebeka is győzött a European Boxing 1. U23-as Európa-bajnokságán a keddi versenynap délelőtti programjában.

Nem véletlenül jelentette ki Kovács István MÖSZ-elnök, hogy a női bunyóban jelentős kitörési pontot lát, a magyar lányok ezen az U23-as Európa-bajnokságon is bizonyítják, hogy van bennük fantázia. Horváth Laura (54 kg, ikertestvére, Kármen egy súlycsoporttal lejjebb délután már éremért bokszol!) igazán figyelemre méltó, remek boksszal nyert a spanyol Daniela Burgos ellen úgy, hogy számoltatott is az ellenfelére. Az MTK-s lány az éremért szerdán a lengyel Nikola Prymaczenko ellen lép szorítóba.

Dobos Rebeka (57 kg) ugyanezt, ugyancsak holnap, a szlovákiai Lovas Bibiana ellen teheti meg, miután ellentmondást nem tűrő, kemény bunyóval simán megverte a román Miria-Daiana Andort.

A délelőtti program magyar zárásaként a szupernehézsúlyú Szabó Bence húzott kesztyűt, akinek nem volt túl sok esélye az angol Damar Thomas ellen, és a kőszegi fiú a becsületes helytálláson túl nem is volt többre képes, pontozással maradt alul.

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG
Férfiak. Nyolcaddöntő. +90 kg: Thomas (angol)–Szabó Bence p. gy. (5:0)
Nők. Nyolcaddöntő. 54 kg: Horváth Laura–Burgos (spanyol) p. gy. (5:0). 57 kg: Dobos Rebeka–Andor (román) p. gy. (5:0)

A délutáni programban:
Férfiak. Nyolcaddöntő. 80 kg: Király Balázs–Pierzchala (lengyel). Negyeddöntő. 75 kg: Gémes Levente–Alperen (török). 
Nők. Negyeddöntő. 51 kg: Horváth Kármen–Vassallo (olasz). 60 kg: Hippeller Panna–Maxová (cseh)

 

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik