Ökölvívás: a szerda nem a mi délelőttünk volt a budapesti U23-as Európa-bajnokságon

L. P. I.L. P. I.
2025.11.26. 12:41
null
Horváth Laura lecsúszott a dobogóról
Három magyar lány bokszolt negyeddöntőt, de Horváth Laura, Dobos Rebeka és Komjáthi Nóra is lecsúszott a dobogóról.

Egymást érték a magyarok a ringben a szerdai program elején, nagy kár, hogy sem Horváth Laura, sem Dobos Rebeka, sem Komjáthi Nóra nem tudta megismételni a nyolcaddöntőben mutatott teljesítményét – az is igaz, persze, hogy velük szemben is képzettebb bunyósok voltak a szorítóban. Horváthot például rendre megelőzte a lengyel Prymaczenko, Dobos sem tudott mit kezdeni a jó ütemben közbeütő szlovákiai Lovasovával, és Komjáthinak is csak felvillanásokra futotta finn ellenfelével szemben – mindhárman ötödikként zárják az Európa-bajnokságot.

Délután Szeleczki lilla (48 kg) és Szira Zsófia (+80 kg) elődöntőt bokszol, az pedig a 80 kilós Király Balázson múlik, hogy három vagy négy magyar áll majd dobogóra a szombati döntők után az eredményhirdetésnél.

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG
NŐK
NEGYEDDÖNTŐ
54 kg: Prymaczenko (lengyel)–Horváth Laura p. gy. (5:0)
57 kg: Lovasová (szlovákiai)–Dobos Rebeka p. gy. (5:0)
70 kg: Vila-Riina Kuusikko (finn)–Komjáthi Nóra p. gy. (5:0)
KÉSŐBB
FÉRFIAK
NEGYEDDÖNTŐ
80 kg: Király Balázs–Wallace (angol)
NŐK
ELŐDÖNTŐ
48 kg: Szeleczki Lilla–Prill (lengyel)
+80 kg: Szira Zsófia–Oles (lengyel)

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
11 órája

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik