Otthonra leltek a BVSC bunyósai

J. B. J. B.
2024.10.08. 18:41
Fotó: Kovács Péter
Kovács István adta át a budapesti vasutasok ökölvívótermét a Tatai úton, a magyar küzdősport olimpiai bajnoka különleges kívánsággal indította útjára az első edzést.


SZINTE MÉG FESTÉKSZAGÚ terem, és érintetlen bokszzsákok fogadták a BVSC új ökölvívótermének átadására érkezőket a Tatai út 79. szám alatt. A fotósok, újságírók és meghívott vendégek mögött pedig a feltörekvő generáció tagjai sorakoztak fel, a fiatalok és edzőik már nagyon várták, hogy birtokba vegyék a helyiséget. A budapesti vasutasklub életében meghatározó szerepet töltött be az ökölvívás, 1932-ben Énekes István a BVSC első olimpiai bajnoka lett, és a legendás Papp László is a zuglóiak színeiben kezdte pályafutását, 1948-ban a még BVSC-sportolóként nyert aranyat Londonban. Majd hosszú szünet következett, 2023-ban ötvenöt év után indult újra a szakosztály, amely korszerű otthonra lelt.

„Régóta álmodtunk arról, hogy újraélesszük az ökölvívó-szakosztályunkat. A szándék megvolt, de kellett egy kis segítség, hogy eljussunk ehhez a naphoz, és átadhassuk ezt a nagyon szép termet – mondta Szentpáli Gábor, a klub ügyvezető elnöke, aki köszönetet mondott Régi Dánielnek és Fischer Józsefnek a támogatásért. – Szeretnénk minél gyorsabban a magyar ökölvívás legjobb szakosztályai közé kerülni, ha még nem vagyunk ott, ennek a közösségnek pedig legyen egy saját helye, ahová haza tud térni.”

A létesítmény átadásában Hámori Luca, olimpiai ötödik ökölvívó és Kovács István, Atlanta olimpiai bajnoka segített, utóbbi beszédében abbéli reményét fejezte ki, hogy húsz év múlva borzasztó büdös lesz ebben a teremben, és le lesznek strapálva a zsákok, mert az azt fogja jelenteni, hogy élettel lett tele.

Fotó: Kovács Péter

 

Fotó: Kovács Péter

 

 

Legfrissebb hírek

A Csákvár ellen folytatódott a BVSC jó sorozata

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 14:52

Két perc alatt két gólt szerzett a Kécske, majd Csernik duplájával egyenlített a BVSC

Labdarúgó NB II
2026.10.24. 14:49

Nyert és a tabella élére állt a Tiszakécske; megszakadt a KTE veretlenségi sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.17. 19:10

Les miatt elvették az Ajka egyenlítő gólját, ezzel kikapott hazai pályán a BVSC-től

Labdarúgó NB II
2026.10.17. 18:59

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 21:35

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 18:18

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 23:21

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48