Ökölvívás: Vladimir Klicsko a visszatérésen gondolkodik

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 14:25
null
Vladimir Klicsko a visszatérésen gondolkodik (Fotó: AFP)
Vladimir Klicsko ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó, korábbi többszörös világbajnok a visszatérésen gondolkodik – írja az MTI.

 

A TASZSZ jelentése szerint a ringtől 2017-ben elköszönő, 45 éves sportember azt mondta, hogy motivációja a régi, és George Foreman példája vonzza. Az amerikai klasszis öklöző, aki a sportág királykategóriájában nem egyszer ült a trónon, többszöri visszavonulást és újrakezdést követően 1997-ben, 48 évesen hagyott fel a boksszal azután, hogy 46 esztendős és 169 napos korában a boksztörténelem legidősebb nehézsúlyú világbajnoka lett.

Az Egyesült Államokban élő Klicsko – súlycsoportja rekordereként – 4382 napig volt világbajnok. 2015 novemberében pontozással kikapott a brit Tyson Furytól, így elveszítette egyesített bajnoki öveit, egyszersmind több mint tíz évig tartó veretlenségét. Utolsó mérkőzését 2017. április 29-én vívta Londonban, amikor is kiütéses vereséget szenvedett a brit Anthony Joshuától. Jelenleg is Fury és Joshua birtokolja a legnagyobb profi szervezetek világbajnoki címeit nehézsúlyban.

Vladimir Klicsko – aki amatőrként olimpiai bajnok volt – a hivatásosok között 69 mérkőzéséből 64-et nyert meg, és ötször maradt alul.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik