Tokió 2020: profi bokszolók is kvótához segíthetik hazánkat

MTI MTIMTI MTI
2019.07.31. 16:38
null
Erdei Zsolt szerint mindenkinek egy irányba kell húznia a magyar ökölvívásban (Fotó: Tumbász Hédi)
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség úgy alakította ki a 2020-as tokiói olimpia felkészülési rendszerét, hogy a versenyzők előtt álló kvalifikációs megméretésekre biztosan az egyes súlycsoportok legjobbjai utazhassanak függetlenül attól, hogy az amatőrök vagy a profik táborát erősítik.

 

A szövetség közleményben Erdei Zsolt elnök kifejtette: céljuk, hogy Tokióban minél több súlycsoportban induljon magyar ökölvívó és minél eredményesebben szerepeljenek.

„Ezért úgy döntöttünk, hogy a hazai válogatóversenyek kapuit kitárjuk az ország legjobb profi versenyzői előtt is" – mondta Erdei Zsolt.

A sportolóként olimpiai bronzérmes, amatőr és profi világbajnok kiemelte: az ökölvívás magyar hagyományaihoz méltó szereplés csak akkor érhető el, hogyha a sportág minden képviselője egy irányba tart, egy célért küzd. Éppen ezért úgy alakították ki az elnökség által jóváhagyott felkészülési tervet, hogy az ne tegyen különbséget amatőr és profi versenyzők között.

Hozzátette: azoknak a profi versenyzőknek, akik olimpikonok szeretnének lenni 2020-ban, az amatőrök között kell bizonyítaniuk rátermettségüket. A szövetség ebben nyújt támogatást azzal, hogy felajánlja a keretbe jutás lehetőségét azoknak a hivatásos bokszolóknak, akik jobbnak bizonyulnak a súlycsoportjukban amatőr vetélytársaiknál.

A válogatott szakmai stábjában ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány munkáját a kazah Bolat Nijazimbetov segíti a jövőben vezetőedzőként, aki versenyzőként Ázsia-bajnok és olimpiai bronzérmes volt, húszéves edzői pályafutása során pedig hazája korosztályos válogatottjain túl Törökország, Irak és Dél-Korea legjobb felnőtt versenyzőinek felkészítésében is részt vett.

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik