Boksz: botrány – a berohanó edző ütötte a vesztest – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.21. 14:34
Botrányos körülmények között, ellenfele diszkvalifikálásával gyűjtötte be az IBF szervezet nagyközépsúlyú interim, azaz ideiglenes világbajnoki címét Andre Dirrell.

Az Oxon Hillben megrendezett gálán a venezuelai José Uzcáteguival mérte össze az erejét Dirrell, aki egészen az összecsapás 8. menetének végéig bajban érezhette magát (ahogy utólag kiderült, két pontozóknál is Uzcátegui vezetett 77–74, 77–75 arányban, a harmadik bírónál döntetlenre állt a találkozó), azonban a menet végén a dél-amerikai bokszoló a gong pillanatában sem állt meg, és gyakorlatilag kiütötte Dirrellt (a bokszoló a földön maradt), Bill Clancy mérkőzésvezető szabálytalannak ítélte meg az akciót, és azonnal diszkvalifikálta Uzcáteguit, majd kihirdette Dirrell győzelmét.

Az ítéletet követően a szorítón belül és kívül is tettlegességig fajuló jelenetekre került sor, Dirrell nagybátyja (és egyben edzője) egészen konkrétan megütötte Uzcáteguit!

www.profiboksz.hu


Dirrell az összecsapás után bocsánatot kért edzője tettéért, ám a rendőrség vizsgálatot indított az eset miatt.

Legfrissebb hírek

Bocskai István-emlékverseny: magyar arany? Majd szombaton!

Ökölvívás
10 órája

Bocskai István Emlékverseny: Hámori Lucának másfél menet is elég volt

Ökölvívás
2026.03.19. 22:15

Sorsolás, gong, Bocskai! – minden készen áll Debrecenben a nemzetközi ökölvívótornára

Ökölvívás
2026.03.16. 18:36

Veres Roland is a világ legjobb ökölvívóinak társaságában készülhet

Ökölvívás
2026.03.05. 10:24

Hámori Luca világsztárokkal készült Amerikában

Ökölvívás
2026.03.04. 16:44

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28
Ezek is érdekelhetik