Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

A 65 kilós Hámori Luca harmadik mérkőzését is megnyerte a Szófiában zajló Európa-bajnoksáon, miután 4:1-es pontozással nyert a lengyel Kinga Krówka ellen. Kiegyenlített első menetet követően 3:2-re a magyar lánynál volt az előny, a második felvonásban gyakorlatilag el is döntötte a meccset, az utolsó három percet pedig már az a német pontozó is neki ítélte, akinél addig a lengyel volt a jobb.
Hámori pályafutása első felnőtt Európa-bajnoki döntőjét bokszolhatja pénteken – az orosz Azalija Aminyeva ellen várhatóan magyar idő szerint kevéssel 17 óra után lép ringbe.
„Tudtam, hogy fordított alapállású és egyfajta türelemjátékra lesz szükség ellene. Az első pillanattól kezdve uraltam a ringet és elbizonytalanítottam őt. Sikerült véghez vinnem, amit a sarokban megbeszéltünk, és egy nagyon jó mérkőzésen nyertem. Hihetetlen, hogy bejutottam a döntőbe, nagyon várom a finálét, ahol egy orosz lány lesz az ellenfelem. Biztosan kemény lesz, de mindent bele fogok adni, hiszen az aranyéremért jött” – mondta a magyar szövetség videójában Hámori Luca.
A Sport1 22 órától ad összefoglalót a szerdai versenynapról.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÓFIA
Nők. Negyeddöntő. Elődöntő. 65 kg: Hámori Luca–Krówka (lengyel) p. gy. (4:1)

Kokó ötlete a Papp-kupa

Hámori Luca már tud örülni az Eb-ezüstnek

Ökölvívás – Kuhta Vladiszlava is döntős az Eb-n!

Szira Zsófia bronzérmes az ökölvívó Eb-n

Ökölvívó Eb: Luca-nap a szófiai ringben





