Boksz: „Hallgass ide, McGregor!” – Mayweather megint üzent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.16. 08:02
Amerikai sajtóértesülésekre hivatkozva korábban már beszámoltunk róla, hogy Floyd Mayweather és Conor McGregor szóban megállapodott egymással kettejük több millió dolláros összecsapásáról. A híreket azóta Mayweather tagadta, ám a háttérben folyamatosan zajlanak az egyeztetések a két harcos menedzsmentje között.



„Boldog nyugdíjas vagyok, élvezem az életemet. Biztosak lehettek benne, hogy ha bármilyen változás bekövetkezik, én leszek az első, aki tudatja a világgal” – hűtötte le a kedélyeket Mayweather.

Azok a sajtóhírek, amelyek arról szóltak, hogy a két sportoló már megegyezett egymással kettejük összecsapásáról, azt a célt szolgálhatták, hogy a ketrecharcos McGregor minél nagyobb nyomást gyakorolhasson a világ első számú MMA-szervezetére, a UFC-re (amelynél ő két súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett), hogy engedélyezzék számára az ütközetet, amit nem az ő terepén, vagyis MMA-ban, hanem az ökölvívás szabályai szerint rendeznének meg.

A két menedzsment a hírek szerint folyamatosan egyeztet a háttérben, a felek anyagi követelései a 100 millió dollárt is elérhetik – írja a profiboksz.hu.

A 39 esztendős amerikai bunyós kisvártatva újabb bejegyzéssel reagált a sajtóhírekre, egyúttal ismét üzent „cimborájának”.

„Hallgass ide, Conor McGregor! Ha szeretnéd, hogy létrejöjjön ez az összecsapás, akkor rendezd le a saját ügyedet a UFC-vel, aztán a képviselőid vegyék fel a kapcsolatot az én embereimmel” – írta Mayweather.

A megegyezés egyébként idővel valószínűleg megszületik majd a felek között, de a hivatalos bejelentésre még várni kell.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Szántó Imre, Öcsi bácsi

Ökölvívás
2026.07.15. 11:31

Hatalmas lehetőség: UFC-szerződésért lép ketrecbe ifj. Növényi Norbert

Egyéb egyéni
2026.07.14. 12:24

McGregor megsérült, így 1 perc alatt kikapott Hollowaytől a visszatérésén

Egyéb egyéni
2026.07.12. 07:04

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
2026.06.30. 09:31

Bivol megvédte profi bokszvilágbajnoki címeit

Ökölvívás
2026.05.31. 12:16

Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua

Ökölvívás
2026.04.28. 16:07

Tyson Fury győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2026.04.12. 09:25

Megvan a főmeccse a Fehér Ház-i ketrecharcos gálának

Egyéb egyéni
2026.03.08. 15:00