Boksz: a merevre vert Khan még mindig a legjobb akar lenni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.09. 09:24
Nem szegte kedvét a brit színekben bokszoló Amir Khannak (31–4–0, 19 K.O.-T.K.O.) a mexikói Saúl Canelo Álvareztől (47–1–1, 33) elszenvedett, kiütéses vereség – visszatér váltósúlyba.

A felejthetetlen K. O.

Mert nagyot álmodni a középsúlyba felránduló brit Amir Khan, ugyanakkor keserűen kellett ébrednie, hiszen a Bokszvilágtanács (WBC) középsúlyú bajnok Saúl Canelo Álvarez a hatodik menetben brutálisan kiütötte őt, néhány pillanatig mozdulatlanul feküdt a padlón.

A korábban kisváltósúlyban világbajnok ökölvívó nem kezdte rosszul a meccset, azonban ahogy várható volt, Khan meglehetősen gyenge álla és gyenge védekezése lett ezúttal is a veszte.

A negyedik vereségét elszenvedő – ebből háromszor K. O.-val, ill. T.K.O.-val – brit ökölvívó úgy döntött, hogy inkább visszalép 147 fontba.

„Én alapból váltósúlyú vagyok, de jött ez a lehetõség, amivel nem lehetett nem élni. Amit tudtam megtettem, kõkeményen készültem erre a mérkõzésre. Sajnos, nem az lett az eredmény, amit vártam. Igaz, erõsnek éreztem magam ebben a súlyban, de alkatilag alsóbb súlycsoportba tartozom, és vissza is megyek váltósúlyba. Szeretem a kihívásokat, ezért is vállaltam ezt a találkozót. A legjobb akarok lenni és ehhez a legjobbakkal kell mérkőzni" – mondta Khan, akinek a WBC jelezte, hogy a vereséggel nem veszítette el váltósúlyú kötelező kihívói pozícióját, a bajnoki címet abban a súlycsoportban jelenleg az őt egyszer már kiütő Danny Garcia őrzi.

Álvarez a brutális kiütés után letérdelt Khan mellé, hogy maga is megyõzõdjön róla, a brit bunyós komolyabb problémák nélkül megúszta a brutális jobbkezest, majd meginvitálta papíron leendõ ellenfelét, Gennagyij Golovkin (35–0–0, 32) is a szorítóba.

„Emberek vagyunk, azért térdeltem le mellé, hogy magam is lássam, Amir jól van és szerencsére úgy tűnik, tényleg nincs baja. A kiütésre törekszik mindenki, de senki nem akar a másiknak nagyobb bajt okozni. Elõször kicsit nehéz volt alkalmazkodni hozzá, de tudtam, hogy tartanom kell magam a stratégiához, és előbb-utóbb megnyílik az út a K.O.-t jelentő ütéshez. Bokszoló vagyok és nem félek senkitől. Akárkivel kiállok, azért hívtam fel Golovkint is a ringbe, hogy bizonyítsam, nem vagyok betojva tőle. Bokszolhatunk címek nélkül is akár, a dicsőségért és büszkeségért. Beszéltünk a meccs előtt kicsit és Golovkin kapni fog tõlünk egy ajánlatot. Nekem, személy szerint nincsenek gondjaim a súlyhatárral. Van egy csapatom, amelyik majd kidolgozza a feltételeket. Én a magam részérõl 160 fontban is kiállok ellene. De csapatként döntünk. Nem csak, hogy kiállok vele, de örömmel meg is verem" – nyilatkozta Álvarez.

profiboksz.hu/NSO

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30
Ezek is érdekelhetik