Profi boksz: Brähmer címvédése és magyar vereségek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.22. 10:10
Szombat este több profi ökölvívó gálát is rendeztek Európában. A félnehézsúlyú német Jürgen Brähmer megvédte a címét, ugyanakkor két magyar bokszoló is vereséget szenvedett.

Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően, egy német házi rangadó keretében megvédte a WBA félnehézsúlyú reguláris világbajnoki címét Jürgen Brähmer (46–2–0) , miután a szombat éjszakai, rostocki mérkőzést a 9. menet után feladta a sérült kihívó, Robin Krasniqi (43–3–0).

Az összecsapás folyamán az S.E.S. istállót erősítő Krasniqi inkább a technikásabb, a Sauerland kötelékébe tartozó fordított alapállású címvédő pedig ha lehet ezt mondani, a „verekedősebb" bokszot erőltette, ebből a taktikai, stílusokból adódó felállásból pedig Brähmer jött ki jobban.

A 9. menetben Tony Weeks vezetőbíró rászámolt a kötelekre szédülő Krasniqire, és ahogy pár perc múlva kiderült, ez a felvonás egyben a találkozó végét is jelentette, miután a kihívó szája felszakadt, így az említett menetet követő szünetben feladta a további küzdelmet.

A teljes mérkőzés 3:25-től látható a videóban

Magyar szempontból nem sikerült fényesre a szombat este. A nagyközépsúlyú Kelemen Balázs (22–1–0) ugyancsak a rostocki gálán lépett kötelek közé, a német Vincent Feigenbutz (19–1–0) ellen a WBO nemzetközi övéért. A beszámolók szerint a 19 éves karlsruhei bunyós az első nyolc menetben nehezen talált fogást a Ferobox Event 36 éves bokszolóján, ám a 9. felvonásban egy látványos akciót követően kiütötte magyar riválisát, aki ezzel profi karrierje első vereségét szenvedte el.

A teljes mérkőzés megtekinthető az alábbi videón

Tallinnban a nehézsúlyú Csomor András (11–5–1) TKO-val kapott ki a kétéves kihagyást követően visszatérő, még veretlen finn Robert Heleniustól (20–0–0). Csomor a beszámolók szerint nem tudott komolyabb ellenállást tanúsítani. Alig több, mint egy perccel az első gongszót követően Helenius kiütötte a korábbi Magyar bajnoki kihívót.

A mérkőzés 4:38-tól látható a videóban

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik