Boksz: Donaire már majdnem feladta, aztán kiütötte ellenfelét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.11. 12:03
A vártnál nehezebben, ponthátrányban bokszolva ütötte ki a visszavágásra éhező Vik Darcsinjant a korábban számos súlycsoportban is világbajnok Nonito Donaire, aki az Egyesült Államokban rendezett szombati meccs közben már arra is gondolt, feladja az összecsapást.

A filippínó Donaire önmagához képest meglehetősen lassúnak, fásultnak és kevésbé kombinatívnak tűnt, ennek köszönhetően az örmény Darcsinjan számos szép találatot jegyzett ellene, amelyből egynéhány végig is futott Donaire-en. számos szép találatot jegyzett ellene, amelyből egynéhány végig is futott Donaire-en.

A Filippínó Villámcsapás elmondása szerint Darcsinjan egyik találata olyan súlyos volt, hogy úgy érezte, eltörött az arccsontja

„Úgy éreztem, hogy az egyik ütésével, ami a képembe talált, eltörte az arccsontomat. Ekkor valami megmozdult bennem, és azt súgta: biztos, hogy hiányzik ez neked, biztos, hogy folytatni kell? De aztán a szívemre hallgattam, és arra jutottam, nem, én soha az életben nem fogom feladni a küzdelmet!” – nyilatkozta Donaire, aki végül TKO-val győzött a 9. menetben.

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik