Ökölvívás: jön a profiknál már bevált pontozási rendszer az amatőröknél

Vágólapra másolva!
2012.11.16. 19:10
Immár biztos, hogy jelentős változások lesznek az amatőr ökölvívásban 2013. január 1-től. Már nem fejvédőben bokszolnak a bunyósok, a profiknál bevált szisztéma szerint pontoznak a bírák.

Immár véglegesnek tekinthető az amatőr ökölvívás megreformálása, és ennek megfelelően 2013-tól már a megújított rendszerben tartja versenyeit a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség, az AIBA. Ráadásul most már a nemzetközi minősítésű bírák is túlestek a legfontosabb továbbképzésen, Dél-Koreában valamennyien megismerkedhettek a változásokkal. Az előadássorozaton három magyar – Szűcs Veronika, Juhász Roland és Szalma Zoltán – is részt vett.

A továbbképzés végén vizsgázniuk kellett, amit 51 nemzetközi bíró, köztük mindhárom honfitársunk, sikerrel tett meg. Szűcs Veronika szerint a változtatások jót tehetnek az amatőr boksznak, ám ahhoz, hogy mindenki hozzászokhasson – bírók, pontozók és az ökölvívók – el kell telnie egy kis időnek.

A legfontosabb változás, hogy 2013 januárjától három ágra oszlik az amatőr bunyó: az eddig megszokott amatőrökre, valamint két félprofi ágra, a már sikeresen működő WSB-re, és az AIBA által alapított APB-re. Mindhárom ágról kivívhatják a kvalifikációs rendszeren keresztül az olimpiai részvételt. Az APB esetében a szerződtetett bokszolók profiként bunyóznak a következő négy évben a különböző országokban megrendezendő gálákon, és a ciklust lezáró olimpián ők is indulhatnak, természetesen, ha kvótát szereznek. Viszont az azt következőn már nem.

„Ami számottevő változás lesz jövőre, az a fejvédő eltörlése a felnőtt mezőnyben, valamint az eddigi pontozásos rendszer lecserélése a profiknál és a WSB-nél már bevált módszerre. Az amatőröknél is menetenként 10-9 arányban adjuk a győztesnek az adott etapot, és amennyiben intés vagy számolás van, akkor úgy nő a különbség, mondjuk 10-8, vagy 10-7-re. Három pontozó ül majd a ring mellett, a végleges döntés az ő pontjaik, illetve a vezetőbíró pontjai alapján alakul majd ki" – árulta el Szűcs Veronika.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik