Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Úgy kezdődött, hogy a nyolcéves Homonnai Márton majdnem belefulladt a Dunába, egy ismeretlen kutyája húzta ki. A szülői válasz kézenfekvő volt, a kisfiúnak meg kell tanulnia úszni. Az Erzsébet híd pesti oldalán lévő dunai Beitcher-uszodában lett víziember, ott, ahol korábban két évvel idősebb bátyja, Lajos. A magyar póló dicsőségére, hiszen mindketten jelesei voltak a sportágnak.

Korán a legendás mester és sportágteremtő, Komjádi Béla és az MTK szárnyai alá kerültek. Márton, azaz Homonnai II volt az ügyesebb, 15 évesen már tudott annyit, hogy bajnokin szálljon vízbe, ám túl fiatal volt még, hogy nevezhessék. Cserébe úszásban jeleskedett, folyamúszásban nyert bajnoki címeket.

Első bajnoki címét a III. Ker. TVE színeiben nyerte, köszönhetően annak, hogy Komjádi megsértődött az MTK-nál, és vitt mindenkit az óbudai klubba. „Komi bácsi” azon húzta fel magát, hogy a gyerekek nem mehettek be ingyen a klub futballbajnokijára.

A mester persze nem csupán érzékeny volt, remek pedagógus is. Tudta, mit miért csinál a gyerekekkel. Rendszeresen versenyeztette őket, például abban, hogy ki tudja messzebbre dobni a labdát. Nemcsak az ügyesebbik kézzel, hanem mindkettővel, s a két dobás összesítése adta meg az eredményt. Egy ilyen dobóversenyen tűnt ki először Homonnai Márton, aki ekkor már a „Sunyi” becenévre is hallgatott.

Tizennyolc évesen, 1924-ben már ott volt a párizsi olimpián szereplő csapatban, bátyjával, a center Homonnai I Lajossal együtt. Mind a ketten a vízben voltak a hősies körülmények között megnyert Nagy-Britannia elleni meccsen (7:6). Ne feledjük, a britek akkor már háromszoros olimpiai bajnokok voltak, címvédők.

Különleges mérkőzés volt. Kezdődött azzal, hogy a szünetig háromgólos hátrányba kerültünk (1:4). Ekkor jött Komjádi zsenialitása. Reagált arra, hogy a briteknél öt ember mozog le-föl, nem csak a megszokott három, s az öt a három ellen nem volt nehéz dolguk. Átálltunk mi is az ötemberes mozgásra, s a játékosok kvalitásait mutatja, hogy a mérkőzés kellős közepén sikerült váltaniuk, s egyenlíteniük – négy másodperccel a befejezés előtt (4:4). És ekkor jött a neheze, hiszen senki sem tudta, mi a teendő döntetlennél. Végül addig hosszabbítgattak, amíg még egy komplett meccset lejátszottak a felek, csere nélkül, mert akkor még nem volt. A győztes gólunk Homonnai Márton nevéhez fűződik, aki a nyolcadik félidő vége felé úgy döntött: megindul. Ilyen még nem volt, egy hátvéd végigúszta a medencét. A britek nem vették komolyan, a csatárokra figyeltek, meg is bánták. A pólótörténet első klasszikus lefordulását bemutató Homonnai Márton pedig belőtte a mindent eldöntő gólt (7:6). A fáradtnál is fáradtabb csapat utána simán kikapott a belgáktól (2:7), de itt kezdődött a magyar póló dicső útja, s vele Homonnai II karrierje.

Még úgy is, hogy az amszterdami játékokon (1928) nem nyert, ezüstérmes lett a csapat. Pedig 2:0-ra vezetett, de aztán három másodperccel a vége előtt egyenlítettek a németek, hogy aztán hosszabbítás után 5:2-re nyerjenek. De Homonnai II kitett magáért, jellemző, hogy az Egyesült Államok elleni győzelem (5:0) során az úszásban mindent tudó, akkor már ötszörös olimpiai bajnok Johnny Weissmuller semmire sem ment ellene – annyival jobb pólós volt, amennyivel a későbbi Tarzan gyorsabb nála.

De Amszterdam után már mi jöttünk. Egy évvel később a győztes Klebelsberg-kupán alaposan visszavágtunk Németországnak (7:1), az volt a vélemény, hogy „Homonnai nagy plusz, a védelemben egy gól előny mutatkozik a magyar csapat javára Homonnaival.” Aztán Nürnberg város nagydíján 4:0 ide. Egygólos vezetésünknél nyomtak a németek, de: „Bródynak csendben azt súgtam: »Üres a németek térfele, egy hosszú kidobással szöktess engem!« A messze eldobott labdára iramodtam. A kisebbik Rademacher a nyakamon volt, egy ügyes csellel becsaptam, s egyedül törtem a német kapura, majd kezemből bombaként vágódott a labda a német kapuba. Gól!” – mesélte Homonnai.

Los Angelesben (1932) aztán Magyarország veretlenül lett olimpiai bajnok, Komjádi értékelése szerint hátul „Ivády és Homonnai pompás megértéssel támogatta egymást, szerelte az előretöréseket. Homonnai elsőként a pólótörténetben néha előretört, sőt gólt is lőtt”. Aztán négy év múlva (1936) Berlinben is nyert a csapat, a németekkel őrjöngő nézők előtt játszott döntetlent (2:2), aztán a franciák ellen (5:0) vigyázott a gólarányra – Homonnai és védőpárja, Bozsi Mihály főszerepet játszott ebben. „Megvédtük a bajnokságunkat! Remeg a hangom, de nem a fáradtságtól, hanem az örömtől. A legnehezebb olimpiai torna volt ez, de végül mégis győzött a magyar akarat!” – nyilatkozta Homonnai Márton, aki súlyos sárgaságból felépülve, hat kilót fogyva kezdte meg a felkészülést.

Berlinben már Beleznay László volt a szövetségi kapitány, Komjádi Béla 1933. március 5-én elhunyt. A válogatott évi első edzésnapján, összefüggésben kedvenc játékosával, Homonnai Mártonnal. Délelőtt Homonnai sportuszodai titkári megbízatásával akadtak gondok, ezen felhúzta magát. Az edzést megtartotta, megvacsorázott a játékosokkal, majd a titkári szobába ment a kabátjáért. Nem érezte jól magát, leült egy székre. Sóhajtozott, s hirtelen az asztalra csapott: „Így felrúgni egy megállapodást!” – jutott eszébe Homonnai szerződése. Hirtelen megingott, Homonnai elkapta, az orvosi szobába vitték, orvosért telefonáltak. A Szobi utcai szanatóriumba szállították, ahol már nem tért magához, másnap reggel háromnegyed nyolckor elhunyt.

A sírnál Homonnai Márton volt az utolsó búcsúztató: „Elmentél, Komi bácsi! Váratlan mentél el, még el sem tudtunk búcsúzni Tőled. Most sem búcsúzni jöttünk hozzád, csak ígéretet tenni. Megígérni, hogy munkánkban nagy szellemed fog bennünket mindig vezetni. Isten veled, Komi bácsi! A viszontlátásra.”

Homonnai II a kedvenc játékosa volt Komjádinak, ezt nem mindenki nézte jó szemmel. Többek között a klasszis center, Németh „Jamesz” sem, aki egyébként Komjádival is kutya-macska barátságban volt. Olyannyira, hogy itthon hagyták, így lemaradt az amszterdami olimpiáról, később pedig szinte könyörögtek neki, hogy vállalja a válogatottságot. A szövetség elnökéről, dr. Homonnay Tivadarról (csak névrokon) mesélte, hogy valamelyik meccs előtt „hozzánk lépve, megfogta Homonnai Márton kezét és ezt mondta: »Sunyikám, csak tebenned bízunk.« Nekem összeszorult a torkom: hát énbennem nem bízik senki? Nem tudom, hogy a többiek mit éreztek… De ez is mutatta, hogy Komjádi mint hintette el a köztudatban, hogy Homonnai a válogatottban a legjobb, ami csak fokozta a beképzeltségét”.

Homonnai Márton a válogatottságról 1936-ban mondott le, de az MTK-ban még játszott 1939-ig. Az ifiválogatott kapitánya volt, bíráskodott is, rövid életű sportlapokat (Sport Revü, Sport Világ) szerkesztett. A második világháborúban az orosz fronton szolgált, majd fegyelmi okok miatt leszerelték. A Nyilaskeresztes Párt tagjaként a nyilas hatalomátvétel után a Fegyveres Nemzetszolgálat országos főparancsnok-helyettese lett, ezért a második világháború után távollétében háborús bűnösként halálra ítélték. Németországon keresztül Dél-Amerikába távozott, Argentínában telepedett le.

Feleki László véleménye itt is mérvadó: „Sunyi egyre szélsőségesebben jobbra tolódott, mit sem törődve azzal, hogy mestere, jótevője, áldozatos támogatója történetesen abban a vallásban született, amely az embertelenség korszakában a gyilkosok fő céltáblája volt. Nehéz leírni, de Sunyi 1944-ben a nyilas puccs után a »fegyveres pártszolgálat« vezérkari főnökévé süllyedt, hozzá tartoztak a Duna-parti rémségek is. Ki tudja ezt megérteni? Hiszen Sunyi volt felesége és saját gyermeke is az embertelen törvények hatálya alá esett.”

A feleség, Szőke Katalin hátúszóbajnok volt, lánya, Homonnai Katalin édesanyja nevét felvéve Szőke Katóként (1935–2017) lett Helsinkiben kétszeres olimpiai bajnok (100 és 4x100 gyors).

NÉVJEGY: HOMONNAI (HLAVACSEK) MÁRTON

Született: 1906. február 5., Budapest Elhunyt: 1969. október 15., Buenos Aires Sportága: vízilabda Válogatottság: 110 mérkőzés (Magyarország, 1924–1936) Klubjai: MTK (1915–1922, 1926–1939), III. Ker. TVE (1922–1926) Legjobb eredményei: 2x olimpiai bajnok (1932, 1936); olimpiai ezüstérmes (1928); 4x Európa-bajnok (1926, 1927, 1931, 1934); 2x magyar bajnok (1923, 1924), 2x Magyar Kupa-győztes (1925, 1928) Elismerései: Toldi-aranyérem (1936), Hírességek csarnoka (Hall of Fame, 1971)