nemzetisport.hu
2014.12.15 22:35 Frissítve: 2015.02.13 03:39

Női kézi Eb: Semmit sem valósítottunk meg a megbeszéltekből - Tomori

Mint ismert, a magyar női kézilabda-válogatott a dánok elleni 23–20-as vereséggel elveszítette esélyét az elődöntőbe jutásra. Tomori Zsuzsanna szerint a kapott gólok száma jónak mondható, de nem lehet meccset nyerni 20 szerzett góllal. Elmondása szerint nem szomorú az eredmény miatt, hanem inkább dühös, mert a megbeszéltekből semmit sem tudtak megvalósítani a pályán.

 

Szucsánszkiék nem bírtak a vészkapust (Kristiansen)
is bevető dánokkal (Fotó: Mirkó István)

A találkozó elején alaposan bekezdő, majd a mezőnybe beleszürkülő Tomori Zsuzsanna egyetértett Németh András támadást kritizáló szavaival.

„Abszolút. Én most nem szomorú vagyok, hanem rendkívül dühös. Védekezésben sem azt csináltunk, amit szerettünk volt, Évi megint jól védett, és nem tudtunk azzal élni, hogy sokkal jobb a kapusteljesítményünk. Támadásban pedig megint csak adogattuk a labdákat, és húzogattunk, passzolgattunk. Nem vállaltuk fel a felelősséget, mindig a végletekig kijátszott helyzeteket kerestük. Nem azt mondom, hogy két passz után lőjük el, de ha nem vállalkozunk, akkor nem fognak kilépni ránk, és csak oldalazó falakkal fogunk találkozni, amelyek rossz helyzetekbe fognak minket kényszeríteni. Erről mind beszéltünk, és ebből semmit sem valósítottunk meg, úgyhogy nem szomorú, hanem inkább dühös vagyok amiatt, hogy nem tudtuk ezt végrehajtani" – mondta a MTV-nek Tomori a mérkőzést követően.

„Nem tudom, miért voltunk ilyen tanácstalanok támadásban, meg lehetett volna lőni ezt a dán falat, utána pedig meg lehetett volna bontani. Ha kintről többször betalálunk, akkor kilépnek ránk, és többször lehetett volna egy egyezni és megjátszani a beállót is. A huszonhárom kapott gól nagyon jó, de ha nem tudunk húsznál többet dobni, nem fogunk meccset nyerni” – tette hozzá az átlövő.

AZ NSO AJÁNLJA
Németh András: Holnap valami rendkívülit fogunk csinálni

„Megakadtunk egy kicsit támadásban, de védekezésben is. Támadásban feljött egy vészkapus, ez kicsit megzavart minket. Elöl a mérkőzés közepe felé megtaláltuk azt a figurát, amelyet alkalmazhattunk ellenük, de ez ma ennyire volt elég. Amikor a második félidő elején feljöttünk, akkor bíztam még a győzelemben" – nyilatkozta a szintén öt gólig jutó Tóth Gabriella.

Kiss Éva nagyszerű teljesítményt nyújtott, a hivatalos statisztikák szerint 42 kapura tartó lövésből 20-at is kivédett.

 NORVÉGIA ELLEN AZ IKSZ IS ELÉG BUDAPESTHEZ, HA...

Elődöntősök már semmiképpen sem lehetünk, hiszen a most előttünk álló dánok és spanyolok közül az egyik biztosan előttünk is végez.

Amennyiben szerdán nyerünk Norvégia ellen, hat ponttal zárjuk a csoportkört, és biztosan a harmadik helyen végzünk, így játszhatunk pénteken a Papp László Sportarénában az ötödik helyért.

Ha viszont döntetlent játszunk a norvégokkal, erősen a riválisokra vagyunk utalva. Ebben az esetben öt pontunk lenne, és hogy ezzel harmadik helyen zárjunk, ahhoz az kellene, hogy Dánia legyőzze Spanyolországot.

Vereség esetén még a csoport negyedik helye is kérdéses, amennyiben Románia legyőzi Lengyelországot, szintén elénk kerül, és ötödikek leszünk.

„Nagyon küzdöttünk. A huszonhárom kapott gól a jó védekezést és a kapusteljesítményt jelenti, de támadásban nem voltunk elég hatékonyak – fogalmazott Kiss Éva, aki szerint ez utóbbin kell javítani. – Mindenképpen megpróbálunk pontot szerezni, hogy eljussunk a budapesti helyszínre is. A norvégok szoros mérkőzéseket játszottak, úgyhogy ez nem esélytelen.”

„Készültünk arra, hogy hét mezőnyjátékossal fognak támadni, sajnos nem sikerült semlegesíteni ezt a taktikai elemüket. Húsz dobott gól az nagyon kevés, a támadójátékunk volt gyenge. Többünknek fel kellett volna vállalni a helyzeteket, a végén is többgólos hátrányban voltak eladott labdáink és technikai hibáink. Ilyenkor kellett volna jobban felvállalni, és lőni, mert veszítenivalónk nagyon nem volt. Akartuk ezt a meccset, mert akkor fórban lettünk volna az elődöntőbe jutásért, nem jött össze... A norvégoknak nekimegyünk, mert szeretnénk ott lenni Budapesten" – mondta Szamoránsky Piroska.

„Nekünk nem ment elül, ők meg vagy a beállóból, vagy betörésből gólt tudtak szerezni, pedig Évi nagyszerűen védett. Szomorú vagyok, hogy a legjobb négy közé már nem juthatunk el, nem tudok mást mondani..." – fogalmazott a megviselt Szucsánszki Zita.

„Támadásban csak toszogattuk a labdákat!”   

NŐI KÉZILABDA EB
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT
DÁNIA–MAGYARORSZÁG 23–20 (11–9)

Debrecen, 5500 néző. Vezette: Ch. Bonaventura, J. Bonaventura
DÁNIA: TOFT – T. Jensen, L. JÖRGENSEN 6, K. KRISTIANSEN    4 (3), Thorsgaard 2, S. Jörgensen 1, Norgaard 2 (1). Csere: Holmsgaard 1, L. Spellerberg 1, Gravholt 1, Fisker 2, Burgaard 1, Kviesgaard 2, A. Hansen
MAGYARORSZÁG: KISS É. – Bódi, Bulath 1, Szucsánszki, Szamoránsky P., Tomori 5, Kovacsics 2. Csere: Bíró B. (kapus), Triscsuk 4 (2), Mészáros R., TÓTH G. 5, Mayer 1, Erdősi, Kovacsicz 2, Planéta
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–0. 9. p.: 5–2. 13. p.: 6–5. 20. p.: 9–6. 24. p.: 11–7. 32. p.: 11–11. 36. p.: 14–13.  43. p.: 19–14. 49. p.: 22–15. 55. p.: 23–19
Kiállítások: 4, ill. 2 perc

AZ ÁLLÁS
 1. Norvégia 4 4 109–90 +19 8
 2. Dánia 4 2 1 1 101–95 +6 5
 3. Spanyolország 4 2 2 102–99 +3 4
 4. MAGYARORSZÁG 4 2 2 95–92 +3 4
 5. Románia 4 1 1 2 89–96 –7 3
 6. Lengyelország 4 4 88–112 –24 0
2014.12.22 11:10:04

Női kézilabda Eb 2014 nemzetisport.hu

Kristina Kristiansen 5.5 gólpasszt adott meccsenként • Kiss Éva leszorult a kapusok dobogójáról.

2014.12.21 17:17:32

Női kézilabda Eb 2014 CSERHÁTI ZOLTÁN

A Fradi irányítója 10 gólig jutott, de az olimpiai bajnok a szünet után magára talált, és felülkerekedett.

2014.12.21 15:08:46

Női kézilabda Eb 2014 nemzetisport.hu

A félidőben még a 2012-es aranyérmes vezetett eggyel, a szünet után Bundsen kivédte az ellenfél szemét.

2014.12.21 10:49:35

Női kézilabda Eb 2014 nemzetisport.hu

Ki a jobb? Magyarok! Na jó, de melyik? Itt a döntő, benne a magyar és a szlovákiai kézis szépség különleges fotóival.

2014.12.20 11:50:53

Női kézilabda Eb 2014 nemzetisport.hu

Horvát–szlovák meccs a döntőbe kerülésért: ezt kínálja a kézi Eb legszebb játékosát kereső versenysorozatunk mai felvonása.