NFL: történelmi fordítás, utolsó mp-es TD-nal a Super Bowlban? - videó!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.29. 12:32
null
A Madden szimuláció szerint így indul a 49. Super Bowl...<br />
2004 óta az EA Games minden évben leszimulálja a Super Bowlt a Madden NFL játék legutóbbi kiadásával, és közzéteszi annak eredményét. Eddig a program elég pontosan megjósolta a győztes kilétét, bár éppen tavaly lőtt nagyon mellé…

Super Bowl-felvezetőnket ide kattintva követheti nyomon!

A 11 évből ugyanis nyolcszor is eltalálta a végső győztes, de a 2008-as, valamint a 2011-es döntő kimenetele után a tavalyinál is tévedett. Az első kettőnél a wild card körből induló csapatok diadalmaskodtak a jóslattal szemben, tavaly pedig épp a Seahawks gondolta másként a dolgokat.

Először a 2003-as kiírás fináléját (amelyet ugye 2004-ben rendeztek már meg) szimulálták le a program segítségével, akkor a Madden a két évvel korábbi bajnokNew England Patriotsothozta ki győztesnek, 23–20-ra aCarolina Panthers ellen. A fináléban aztán Brady utolsó perces győztes drive-ja után a Patriots valóban megnyerte a meccset, mégpedig tényleg három ponttal, 32–29-re.

A következő idényben a Hazafiak szintén érdekeltek voltak a fináléban, és ezúttal is az ő sikerüket hozta ki a program, az Eagleselleni 47–31-et várt. Bár a hajrához közeledve a Patriotsveszített valamennyit az előnyéből, de 24–21-re ezúttal is igazolta a jóslatot.

A 2005-ös szezonban az ezúttal is döntősSeahawksjutott be a fináléba az NFC-ből, a Madden azonban 24–19-re aPittsburgh Steelersgyőzelmét várta. Nem is kellett csalódnia, 21–10 lett a vége.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

A 2006-os bajnokság végén a Peyton Manning vezérelte IndianapolisColts a programnál 38–27-re legyőzte a liga egyik legjobb védelmével rendelkezőChicagoBearst. Nem sokkal később a Csikók 29–17-re az igazi döntőt is behúzták – csupán egy pontot tévedett, már ami a különbséget illeti.

A következő évben aNewEnglandnagyjából minden létező támadórekordot megdöntve, 18–0-s mérleggel bejutott a fináléba, ahol az elképesztő védőfalával rendelkezőNew York Giantsvárt rá. Itt következett be az első hiba, a toronymagas favoritnak vélt Patriots a Maddennél 38–30-ra nyert ugyan, a valóságban azonban a Giants 17–14-re diadalmaskodott.

Egy idénnyel később visszatért minden a rendes kerékvágásba, a Steelersújabb döntője során is esélyesebb volt a program szerint, és, ha nem is könnyen, de végül tényleg négy ponttal diadalmaskodott azArizonaCardinalsellen, igaz, 28–24 helyett 27–23-ra.

A 2009-es kiírásban a sokáig egyaránt veretlenül menetelőColtsés aSaintscsapott össze, miután első kiemeltként mindketten érvényesítették a hazai pálya előnyét. A Saints 35–31-es jósolt sikere után a fináléban a jól kezdő Colts valóban nem bírt a New Orleansszal, Drew Breesék 31–17-re nyertek.

Egy idény múlva aSteelersharmadszor is bejutott a döntőbe, és a Patriotshoz hasonlóan a Maddennél harmadszor is győztesen került ki aGreen Bay Packers elleni párharcból (24–20), de a harmadik alkalom itt sem jött már össze, Aaron Rodgersék végül 31–25-re legyőzték Ben Roethlisbergeréket.

– Kétoldalas infografikán minden, amit tudni érdekes. 
– Mit vár Meskó Zoltán egykori csapatától, a Patriotstól? 
– Számok, sztorik érdekességek
– Kétoldalas infografikán minden, amit tudni érdekes. – Mit vár Meskó Zoltán egykori csapatától, a Patriotstól? – Számok, sztorik érdekességek

A 2011-es idény végén megismétlődött a négy évvel korábbi párosítás, ezúttal azonban már aGiantssikerét predesztinálta a szerkezet, és bár a 27–24 nem jött össze aPatriotsellen, a különbséget tekintve megint nem sokon múlt a pontos tipp (21–17).

2012-ben aBaltimore Ravensés aSan Francisco 49erscsatáján ismét 27–24-et tippelt, méghozzá a Hollók javára, a Ray Lewis visszavonulása miatt emocionálisan túlfűtött állapotban lévő marylandiek pedig három ponttal valóban megnyerték a meccset, igaz, mindkét csapat héttel több pontot jegyzett (34–31).

A tavalyi fináléban viszont nagyon mellélőtt a program. Peyton Manning új csapata, aDenver Broncos és aSeattleSeahawksis igazolta a papírformát, és eljutott a Super Bowlig, a Madden pedig soha olyan szoros döntőre nem számított még. Érzése szerint a történelem első hosszabbításos Super Bowlját láthattuk volna, amelyet 31–28-ra a Broncos nyer meg. Mint ismert, a Seahawks totál ellentétes mérkőzésen 43–8-ra kiütötte a denverieket.

Elérkeztünk hát az idei évhez, amikor a címvédő Seattle és a Brady vezetésével hatodszor döntőző New England csap össze a Super Bowlban (a csapatok szezonját áttekintő cikkünket itt érheti el!)

Ezúttal a program szerint a New England vezet ugyan egy negyed után 7–3-ra, Earl Thomas interception utáni visszahordásával előbb fordít a Seahawks (17–14-re), majd Lynch TD-jával már el is lép (24–14-re).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a 49. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Itt azonban jön az újabb csavar, Brady újabb TD-passzt ad Gronkowskinak, majd Darrelle Revis interceptiont szerez Wilson ellen, végül pedig Julian Edelman a védőket lerázva vetődik be a mindent eldöntő pontszerzésért – az utolsó másodpercben... A végeredmény tehát a Maddennél 28–24-es Patriots-siker, Brady 335 yardot és 4 TD-t passzolva pedig harmadszor is MVP lesz a program szimulációja szerint.

Érdekességekkel foglalkozó cikkünkben arra is fény derül, hogy egy hasonló forgatókönyv holtversenyben minden idők legnagyobb fordítását jelentené. Itt olvashat erről bővebben!

Hogy lesz-e 9–3 a program mérlege? Már csak 3 nap...

Íme hát, az idei jóslat, videón

... és így ér véget, az utolsó másodpercben (Fotók: easports.com)
... és így ér véget, az utolsó másodpercben (Fotók: easports.com)
NFL 2014, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2015.01.03–04.)
AFC
Pittsburgh Steelers (3.)–Baltimore Ravens (6.) 17–30
Indianapolis Colts (4.)–Cincinnati Bengals (5.) 26–10
NFC
Dallas Cowboys (3.)–Detroit Lions (6.) 24–20
Carolina Panthers (4.)–Arizona Cardinals (5.) 27–16
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2015.01.10–11.)
AFC
New England Patriots (1.)–Baltimore Ravens (6.) 35–31
Denver Broncos (2.)–Indianapolis Colts (4.) 13–24
NFC
Seattle Seahawks (1.)–Carolina Panthers (4.) 31–17
Green Bay Packers (2.)–Dallas Cowboys (3.) 26–21
KONFERENCIADÖNTŐK (2015.01.18–19.)
AFC
New England Patriots (1.)–Indianapolis Colts (4.) 45–7
NFC
Seattle Seahawks (1.)Green Bay Packers (2.) 28–22 – h.u.
SUPER BOWL XLIX (2015.02.02.)
Seattle Seahawks (1.)New England Patriots (1.)* 0.30
*University of Phoenix Stadium (Glendale, Arizona)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik