NFL: rendkívül fontos győzelmet aratott a címvédő Pats

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.25. 21:44
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) hetedik fordulójában a New England Patriots nagyon fontos győzelmet aratott a csoportrivális New York Jets ellen, ezzel továbbra is hibátlan. Zakózott az Indianapolis, amely 27 pontos hátrányban is volt már a New Orleansszal szemben, ez pedig túl soknak bizonyult. Nyert a Minnesota Vikings is, Mike Zimmer csapata a Detroit Lions ellen dialdalmaskodott.

Siralmas első félidőt produkált az Indianapolis Colts a New Orleans Saints ellen: Andrew Luck kétszer adta el a labdát, a támadósor pontot sem tudott felrakni a táblára, ezzel szemben a Szentek 20-at is. A második játékrész sem indult jól, miután a Saints rögtön leparancsolta a pályáról az Indyt, válaszként pedig Mark Ingram növelte 27–0-ra a vendégek előnyét.Indianapolis Colts a New Orleans Saints ellen: Andrew Luck kétszer adta el a labdát, a támadósor pontot sem tudott felrakni a táblára, ezzel szemben a Szentek 20-at is. A második játékrész sem indult jól, miután a Saints rögtön leparancsolta a pályáról az Indyt, válaszként pedig Mark Ingram növelte 27–0-ra a vendégek előnyét.

A Csikók támadófala egyszerűen nem tudott mit kezdeni a New Orleans-i védőkkel, akik szinte minden egyes játékban a földbe döngölték Luckot. A harmadik negyed végére valahogy sikerült összeszednie magát az Indianapolisnak, és az elkapó T. Y. Hilton két hosszú, touchdownt érő játékával feljött 27–14-re, ezek után azonban, hiába volt többször is esélye támadni, a Colts nem tudott eleget haladni, Chuck Pagano vezetőedző pedig – némileg tán érthetetlenül is – rendre elrúgatta a labdát. A Szenteknek nem volt más dolguk, jobbára húzták az időt, és jól is tették a dolgukat, így hiába lett izgalmas a végjáték (27–21) a Csikók nem tudtak már fordítani.

A Detroit Lions a csoportrivális Minnesota Vikingst fogadta, és jobban is kezdte a mérkőzést, az első negyedben Calvin Johnson és Eric Ebron TD-elkapásával 14–3-ra sikerült elhúzni, Mike Zimmer együttese azonban ekkor feltámadt, és a fiatal Teddy Bridgewater előbb a tight end Kyle Rudolphot, majd az újonc Stefon Diggset találta meg egy-egy hatpontossal, Diggs elkapása ráadásul fantasztikus volt (22–17).

A Vikingek két további mezőnygóllal megnyugtató előnyt szereztek, és végül 28–19-re behúzták a találkozót. Diggs harmadik NFL-meccsén 108 egységet és egy TD-t hozott össze, egészen félelmetes formában van az újonc, három mérkőzésén összesen 324 yardot kapott el.

A címvédő New England alaposan megszenvedett az első félidőben a brutális védelemmel rendelkező New York Jets ellen, Bill Belichick gárdája 13–10-es állással vonulhatott pihenőre, miután az egyik oldalon Tom Brady futott egyyardos touchdownt, a másikon pedig Kerley kapott el hat pontot érő átadást. A harmadik negyed közepén a Jets a vezetést is átvette, a veterán Ryan Fitzpatrick a futó Chris Ivorynak adott kilencyardos TD-passzt (16–17). A New York-i alakulat Nick Folk mezőnygóljával növelte az előnyét, a negyedik negyed közepén azonban feltámadt a Pats, és Brady kiosztotta első hatpontosát a mérkőzésen, ráadásul a Hazaiak előnybe (23–20) is kerültek.

A Jets támadóegységének hiába volt rá többször is lehetősége, nem tudott haladni, a címvédő viszont kihasználta az esélyt, és Rob Gronkowski pontot tett az összecsapás végére, a Patriots 30–23-ra győzött, és továbbra is veretlen.

A Carolina Panthers 27–16-ra nyert a Philadelphia Eagles ellen hazai pályán, ezzel hatodik győzelmét aratta, és továbbra is veretlen a szezonban. A hazaiak irányítója, Cam Newton 197 yardot passzolt a mérkőzésen – a túloldalon Sam Bradford 205-öt –, közte egyből touchdown lett, amit kiegészített egy futott TD-vel is. Mike Tolbert neve mellé egy elkapott és egy futott TD került.

A Panthers a franchise története során még sosem kezdte ilyen jól az idényt, ráadásul az előző kiírással együtt már sorozatban 10 alapszakasz-győzelemnél jár, ami szintén klubrekord.

A többi mérkőzésen
A St. Louis Rams könnyedén legyőzte a Cleveland Brownst, az újonc Todd Gurley pedig ismét remekelt: a 21 esztendős futó 128 yardot és két touchdownt hozott földön. A Dolphins a nagyszünetig 41 pontot rámolt be a Texansnak, amely a második félidőben kozmetikázott, de így is óriási pofonba szaladt bele. A Kansas City meglepte a Ben Roethlisberger nélkül is győzelmet győzelemre hajtó Steelerst, az eredetileg csak negyedik számú Landry Jones nem játszott jól, ki is kapott a Pittsburgh. A Redskins csodálatos második félidei teljesítményének köszönhetően az utolsó pillanatokban megfordította a Buccaneers elleni összecsapást. A Falcons hozta a kötelezőt, és legyűrte a Marcus Mariotát nélkülözni kényszerülő Titanst.

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
2015. 10. 23., 2.25 San Francisco 49ers–Seattle Seahawks 3–20
2015. 10. 25., 14.30 Jacksonville Jaguars–Buffalo Bills (Londonban) 34–31
2015. 10. 25., 18.00 Washington Redskins–Tampa Bay Buccaneers 31–30
2015. 10. 25., 18.00 Tennessee Titans–Atlanta Falcons 7–10
2015. 10. 25., 18.00 Indianapolis Colts–New Orleans Saints 21–27
2015. 10. 25., 18.00 Detroit Lions–Minnesota Vikings 19–28
2015. 10. 25., 18.00 Kansas City Chiefs–Pittsburgh Steelers 23–13
2015. 10. 25., 18.00 St. Louis Rams–Cleveland Browns 24–6
2015. 10. 25., 18.00 Miami Dolphins–Houston Texans 44–26
2015. 10. 25., 18.00 New England Patriots–New York Jets 30–23
2015. 10. 25., 21.05 San Diego Chargers–Oakland Raiders 29–37
2015. 10. 25., 21.25 New York Giants–Dallas Cowboys 27–20
2015. 10. 26., 1.30 Carolina Panthers–Philadelphia Eagles 27–16
2015. 10. 27., 1.30 Arizona Cardinals–Baltimore Ravens Tv: Sport2
Szabadnapos: Chicago Bears, Cincinnati Bengals, Denver Broncos, Green Bay Packers

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik